rossz nap, jó nap

Tegnap életem legrosszabb színházi előadását szenvedtem végig (Racine Bajazet), ami már szövegét tekintve is olyan unalmas volt, hogy én nem értem, Racine hogy nem vágta fel az ereit írás közben, ráadásul a rendezés abban merült ki, hogy valaki mindig beállt középre, egy másik szereplő meg mint a sas, körözött, és úgy mondták egymásnak a szöveget, 3 órán át, hősnek tekintem magam, hogy nem sunnyogtam ki közben (nem úgy, mint a közönség kb. 70%-a). Ráadásul a szép új cipőm is véresre törte a lábam még délelőtt, így inkább a szégyent választottam, és mezítláb sétáltam haza a Panthéontól, a beton meleg volt, még örültem is, hogy legalább végre valaki látja a szépen lakkozott lábkörmein, de persze a lépcsőházban összefutottam rendőrfőkapitány úrral, dörmögött is valamit az elképesztő viselkedésemről. Szegény, biztosan azt gondolja, hogy Kelet-Európa Szodoma és Gomorra között van félúton.

Ma viszont leadtam az egyik esszém, és felfedeztem, hogy III. Henrik elképesztően jó pasi volt, ám sajnos úgy tűnik, hogy a francia női magazinok nem tekintik küldetésüknek, hogy felhívják a figyelmet a dögös történelmi személyekre, úgyhogy majd igyekszem ezt a hiányt itt a blogon pótolni.
Henrik egyébként nem meglepő módon nagy nőcsábász volt, volt egy rakás szeretője, viszont anyja, Medici Katalin akarata ellenére, nem pusztán politikai érdekből házasodott, Louise de Lorraine-Vaudémonthoz mély vonzalom fűzte, így az esküvő után diszkréten lépett csak félre, és a hitvesi ágy helyett párizsi paloták alkalmas bútorain teperte le a nőit, ami azért elég szép dolog, tekintve, hogy a XVI. század végén vagyunk, és a pasi szép, gazdag és még király is. Házassága gyermektelen maradt. A fenti kép amúgy a Musée Carnavalet-ban van, festője ismeretlen.

Ja, és láttam még egy nagyon szép boltozatot is Jean sans peur (Félelem nélküli János) tornyában, ha valaki arra jár, nézze meg. (Egyébként a jól csengő Félelem nélküli melléknév megszerzéséhez törököket kell agyon ütni a mi Zsigmond királyunk oldalán a nikápolyi csatában.)

Egyébként pedig ha valaki tényleg Párizsban jár, és van üres hely a bőröndjében, akkor legyen olyan kedves, és szóljon már, mivel előre látom, hogy kb. az ösztöndíjammal megegyező mértékű túlsúlyt fog kiszámlázni az easyjet... szóval nagyon hálás lennék. Bien á vous.

Ui.: van egy cikkem az Életfáról A vörös postakocsi tavaszi számában, ami a honlapon is olvasható, ha valakit érdekel (itt főleg ugye a nyíregyi barátaimra gondolok) nézze meg. Nekem tényleg nagyon tetszik a szökőkút, szóval az ördög ügyvédje vagyok.