Naaa, kinek sikerült a nyelvvizsgája?
Na és még kinek? (Két okos és cuki diákomnak!)
Ezek voltak ám a szép idők.
Valamelyik nap elkanyarodtam a templomosok régi rendháza felé, mert bár Sárival már jártunk arra, de sajnos részeg voltam (délután 3 körül, egy sörtől, tényleg nem tudom, melyik körülményt kellene jobban szégyellnem). Miután feloszlatta a rendet IV. Szép Fülöp és megégette a rend 23. elöljáróját, Jacques de Molayt a Zsidók szigetén, a mai place Dauphine helyén, a területet kedves nejének, magyarországi Klemenciának, Károly Róbert királyunk húgának ajándékozta. Mindig előbukkan ez a bonyolult nápolyi ág, enyje. Egyébként létezik egy festmény a régi elöljárói palota egyik szalonjáról, amely egy kedélyes 18. századi fogadást mutat be.
Az öngyűlölő bisztó, ami nullának nevezi magát. Nem is vagy olyan rossz, bisztró, hidd el!
Félelmetes, hogy ebben a városban egyszerre kapható ez meg a Rodier, meg a Lancel, meg az Hermes. Tudom, a saját nagyanyám vagyok.
Elkészült ellenben a Saint Germain des Pres főhajójának újrafestése, 15%-ban az önkormi, 85%-ban az adományozók finanszírozták, köszi polgári öntudat, köszi civilek! A látvány a szentélykörüljáróból, az oltár mögül.
A boltozaton található arany csillagok mindegyikét örökbe lehetett fogadni, milyen kár, hogy erről nem tudtam, ezt kapta volna a fiúm az elkövetkezendő 10 Valentin-napra összevontan.
Ezt fogjuk meginni, jelzi a kéz. Vessetek egy pillantást a koli narancssárga-fekete dizájnjára.
Kénytelen voltam venni egy új félcipőt, mert a régi jelezte, hogy lévén öregebb, mint ez a blog, immár nincs jogalapom elvárni, hogy kívül tartsa az esőt. Már egészen beletörődtem, hogy egy jelentősebb összegtől kell elbúcsúznom, erre megtaláltam őt a Gambettán, a múlt heti ócskapiacon 30 euróért, micsoda szerencse! Ezért a fogásért megbocsátom a karmámnak az összes reggelt, amikor késve indultam el iskolába és nem volt szabad bicikli.
