A kínai orvos és a magyar páciens véletlen találkozása a műtőasztalon

(Valójában nem a műtőasztalon, hálaazég, csak megfelelően költői címet akartam adni .p) Szóval a sírásra görbülő szám velem született kielégíthetetlen kíváncsiság arra ösztönzött, hogy megismerkedjek a francia egészségüggyel  is közelebbről. Felfáztam ugyanis, mindenkinek szívből ajánlom, aki úgy érzi, hogy nincsenek elég szabatos fogalmai az alhasi fájdalom különböző árnyalatairól. Igyekszem vicces lenni, de amúgy nagyon nem vagyok vidám, mert emiatt nem tudtam ott lenni a galériánk kiállításának megnyitóján.
Mint megtudtam, van itt is háziorvos, médecin général(iste), gondoltam tökéletesen megfelel nekem a főbérlőé, de ő sajnos nem vállalt, mert teli volt, úgyhogy Pierre exorvosát választottam, akivel azért szakított, mert nem vette észre az orrpolipját időben, ellenben bejelentkezés nélkül is fogad. Nekem nem volt szükségem diagnosztikai csúcsteljesítményekre, úgyhogy eltéptem hozzá, hamar, 5-6 érdeklődő telefonhívás után leküzdöttük azt az alapvető problémát, hogy emberünk érthető módon még sose látott külföldit és EU-s egészségbiztosítási kártyát. Miután lebetűztem a nevem párszor - mádmázel Gükszá Mágdá, a Magdolnáról már lemondtam - és ő előásott a rendelő alapterületének felén festőien végignyúló szeméthalom aljáról néhány receptet és számlát, már egészen megkedveltük egymást, ő be is regisztrált a rendszerébe, pedig mondtam, hogy nem emigráltam, haza fogok menni. Mondhatni rájöttem, hogy mért is járnak hozzá olyan kevesen, hogy időpont nélkül is fogad, és csak az alapdíjat kéri el.

De minden jó, ha a vége jó, már jól vagyok, és ezt a bejegyzést amúgy a blog történetének leginformatívabbja fogja követni, Miként hajtsuk be az OEP-től franciaországi gyógykezelésünk költségeit? címmel, hogy legyen itt valami hasznos tartalom is. Előre látom, hogy óriási móka lesz, szegény anyámmal koprodukcióban. Szerencse persze, hogy a kísérletet  ~30 euróval fogjuk eljátszani, főként a kíváncsiság kedvéért, nem pedig egy 2 000 eurós kórházi számlával, de ez persze  a kaland-faktort nem csökkenti.

Magdus, amint épp indul elvenni, ami jár

szép ez a párizs, de drága?

Igen, Párizs szép is, meg drágább is, mint Budapest, ez nem túl meglepő, viszont ugye a keresetek is magasabbak. Mivel sajnos nem eszem Big Macet (és eddig egyszer vettem a KFC-ben egy helyi, Longernek megfelelő szendvicset, de annyira rossz volt, hogy a jövőben inkább lerágnám a fakérget a Luxembourg kert gesztenyefáiról, ha választanom kell) így a gyorskajás árindexek helyett inkább valami testhezállóbból indulok ki.

Franciaországban 35 órás egy munkahét (ójee!), a minimálbér (SMIC, salaire minimum interprofessionnel de croissance) bruttó 9,53 euró és kb. nettó 7,39 óránként - itt sávos adózás van, nem egykulcsos adó, minél többet keresel, annál többet adózol. Tehát legalább ~1100 eurót mindenki zsebre tehet havonta, ösztöndíjak és különböző munkabérek varázslatos kombinációjának köszönhetően még én is. A felmerülő költségek:

 - Lakhatás: drága. Irtó drága. Egy főre reálisan a lakbér plusz rezsi 600-700 euró, ha egyedül lakik az ember egy szobában (és nem egy garzonban!). A mi esetünk jóval kedvezőbb, de mi mázlisták vagyunk, köszönhetően egy nagyon kedves csoporttársam kontaktjának, szóval ez nem mérvadó, de kijelenthető, hogy az ember havi bérének fele az albérletre megy el, már ha talál valami lakhatót. Ami a hírek szerint nem lehetetlen, de azért Krisztus második eljövetele valószínűleg hamarabb következik be.

Kedves kis szoba, 700 euró lesz. Forrás:lebonbon

- Bérlet: 70 euró havonta az első két zónára érvényes bérlet. A következő egyenletet kell megoldani az albérlet kiválasztásnál: minél messzebb laksz a Notre Dame főoltárától, annál olcsóbb lakbér, de annál drágább a bérlet. Fontos változó persze a munkahelyed, az én galériám Notre Dame-tól úgy 2 km, és amúgy is csak végső esetben akartam a helyi Hungária körúttól (Périphérique) kijjebb költözni. A teljes árú bérlet megvásárlásához 10 órát kell dolgoznod, ha minimálbért kapsz. Magyarországon elvileg nettó 66 483 Ft a havi nettó minimálbér, ez 415 forintos órabért jelent, amit én nem vagyok képes elhinni, olyan szomorú, a havi bérlet 10 000 Ft kb., tehát 24 órát kell dolgozni érte.

- Kaja: a szolgáltatások nagyon drágák, egy kétfogásos, menüs ebéd 20 euró egy jobb helyen, innen meg minden felfelé, tehát mi ezzel nem igazán élünk, inkább főzünk otthon. (Otthon sem rendeltem soha ilyen kiszállítós, ápdét menüs akármiket a melóhelyre.) Egy menő baguette (ún. baguette tradition) 1,10 euró, egy bénább 0,90, számoljunk eggyel. Fél kiló csirkemell kb. 5 euró, 6 db tojás 1,65.  A kedvenc kekszemből egy doboz 1,12. Tehát az árszínvonal magasabb, mint otthon, de a vásárlóerő-paritás nevű hasznos mérőszám azt mutatja, hogy kajálni arányaiban kb. annyiba kerül, mint otthon.

Kedves kis kaja, 274627 euró lesz. Forrás: finedininglovers.com

- Kozmetikumok, tisztálkodószerek: vehetsz csipkebogyó illatú, shea vajas tusfürdőt az L'Occitane-ben, vagy sokféle illatú Balea habfürdőt a Rossmannban/Leader Price nevű shit budget cuccot a Franprix-ben, ahogy tetszik, az ár magasabb 20-30%-kal, de vásárlóerő-paritáson számolva kb. ugyanannyi.

- Ruha, cipő, kiegészítők: a nem second hand verzió sajnos 40-50%-kal drágább, mint otthon, és az általános drágaság itt vásálóerő-paritáson is megmutatkozik. De egyrészt mi nem emigráltunk örökre, szóval nem itt kell ruházkodnunk, másrészt pedig ki lehet menni Saint-Denis-be, a külvárosi kínai boltokban és turikban meg lehet venni olcsóbban, ami kell. Korrekt, nem gagyinak látszó táskát vettem már ott 15 euróért, ruhákat még nem, de feltételezem, hogy azokon azért látszik a minőségbeli különbség is, bár ki tudja.

Tudom, hogy nem túl differenciáltak a mérőszámaim, hiszen Pesten valószínűleg nem minimálbérből él az ember, vidéken meg nem 10 000 a bérlet, továbbá én pl. még életemben nem diákmelóztam 700 Ft-os órabérnél kevesebbért, ha épp kifejezetten pénzszerzési céllal végeztem munkát, nem pedig ingyen, szerelemből, de ez szerencse és budapesti bérszínvonal kérdése.

szia párizs, helló tökéletes alkalmi munka

Át szoktam futni a craigslistet hetente, hátha rátalálok a tökéletes, Rencsire szabott állásra. Ez persze még nem történt meg, de valami sokkal jobba már századjára szaladok bele, gondoltam, megosztom, hátha valakinek pont ilyesmire van szüksége a napi jó hangulathoz.

Recherche étudiante (Paris)

rémunération : A convenir entre les parties

Mesdemoiselles,
Je suis un homme de 40 ans, bénéficiant d'une belle situation et d'une excellente éducation.
Je recherche une belle, jeune et curieuse jeune fille pour une relation discrète, suivie, emprunte de culture et de respect.
Très important, je cherche une personne cultivée, de préférence effectuant des études en arts, lettres ou tout autre matière nécessitant un niveau culturel non négligeable.
Si vous êtes ouverte d'esprit et auriez besoin d'un mentor au cours de vos études à Paris, écrivez moi quelques lignes.
Au plaisir de vous lire bientôt. 

Forrás: pinterest, a boobs, books keresőkifejezések használata vezet ilyesmire

 

 

Nem is tudom hirtelen, mi a legcsodálatosabb ebben a hirdetésben. Vajon az, hogy a különböző alkalmi munka/szakmai munka/háztartási munka kategóriákban egyaránt meghirdette az úr? Vagy hogy tényleg szeretné, hogy tudjam, ki az a Baudelaire, miközben megdughat?

Igyekszem ihletett fordításban visszaadni ezt az oly' jellemző, kissé csibészes, mégis meglett, jól nevelt, a szépség minden formájáért rajondó úriembert sugalló stílust. (Anyád.)

Párizsi diáklányt keresek

Bérezés: közös megegyezés alapján

Hölgyeim, 

40 éves, kifejezetten jómódú, kiemelkedően művelt férfi vagyok. Egy gyönyörű, kíváncsi fiatal lányt keresek diszkrét, hosszútávú, tiszteleten és közös kulturális érdeklődésen alapuló kapcsolatra.

Nagyon fontos: művelt hölgyet keresek, előnyt jelent, ha a jelentkező művészeti vagy bölcsészettudományi tanulmányokat folytat, esetleg hasonló, komoly kulturális nívó meglétét feltételező tárgyat hallgat.

Hölgyem, ha kellően szabad szellemű, és párizsi tanulmányainak folytatásához bőkezű mentort keres, írjon néhány sort nekem.

Örömmel várom levelét!

 

Képek újfent

 Rimbaudtól a Részeg hajó a Rue Férou-n, a Saint-Sulpice mellett, itt állt a bár, ahol a vers íródott, mielőtt a szerző lelépett Abesszíniába kávéval kereskedni. Amúgy itt van Man Ray műterme is, az 5 szám alatt pedig, ahol most a L'Age d'homme könyvesbolt-kiadó üzlete van, lakott Athos, az első testőr a háromból. És Guillaume Appolinaire is ebben az utcában halt meg (az ő szobra és sok, undorító galamb mellett szoktunk ebédelni a Saint-Germain-des-Pres mellett).

A süketnémák intézetének kertje. Olyan ez a város, mint a pesti zsidónegyed, azt hiszed, hogy egy talpalatnyi zöld sincs sehol, aztán bemész a Massolit könyvesboltba a Nagy Diófa utcán, és kikötsz egy hatalmas zöld réten, ami persze már nem közterület, de legalább ugye nagy és zöld.

Ez itt az Eugene Delacroix múzeum kertje, a sokszemű ablak mögött a műterem, amit a festő tervezett magának alig 10 évvel a halála előtt. Itt is jól lehet ebédelni, te eszed az almát, a teremőrök meg odabenn horkolnak. A kertet egyébként a Tuileriák kertjének főkertésze rekonstruálta a kétezres évek közepén, Delacroix számlái alapján, mivel ezeken gondosan meg voltak jelölve a vásárolt növényfajták. Ráadásul a kerület legszebb teréről, a Furstenbergről nyílik az épület.

Szmozsánszky István Főprogramozó Úr a jelek szerint afrikai bennszülött szobrokra cserélte a Mozillát, Flak, én megértelek.

Mellékhajó csúcsíves keresztboltozással a XIII. század első feléből. Na jó, csalok, ebben a templomban csak az építtető kegyúr őseinek származása francia (Aynard lovag, III.Béla második felesége, Capet Margit udvaronca), szóval ez itt Zsámbék, még nyáron lőttem, menjetek el és nézzétek meg, majdnem olyan király, mint a Notre-Dame.

A nemzeti örökség napja és egyebek

Mistral a wikipédiáról

A nemzeti örökség napjai (Les journées européennes du patrimoine) még szeptemberben voltak, és nagyon hasznosak mindazok számára, akik teljesen idióta és legkevésbé sem látványos nevezetességeket akarnak megnézni. Igen, nekem találták ki őket, szóval el is indultam várost nézni a szemerkélő eső ellenére. A Gare de Lyonban, ami egy nagyon szép vasútállomás Párizs keleti részén, a jobb parton, vonatokat nézegettem, és hallgattam a szakértő vonatrajongó bácsik előadását. Tavaly Barbival meg két Zsófival a Múzeumok éjszakáján láttam az Orient Expresszt, azóta szeretem a vonatokat - Renátó meggyanúsított azzal, hogy teljesen random és irreleváns dolgok iránt mutatok hirtelen támadt érdeklődés, ld. pl. vonatok, ez nem igaz, a vonatok királyak, én meg szeretem őket, lehetne velem nagyobb baj is. Szóval a Mistralt lehetett megnézni és az ún. train bleu-t, az előbbi vonat a Párizs-Lyon-Marseille-Nizza útvonalon járt 1969-1981 között, mielőtt beújította a francia vasúti társaság (SNCF) a TGV-t - maga a vonal egyébként 1950-től már létezett. Főként üzletemberek használták, elegáns volt és drága, olyan extrákkal felszerelve, mint a vonathoz tartozó titkárnők, akik gépeltek annak, aki kérte, és feladták a sürgönyöket, amikor megállt a vonat. A 9 órás menetidőt az évek során sikerült 6 órára lefaragni, annak is köszönhetően, hogy a Mistralnak abszolút elsőbbsége volt, minden állomáson elengedték. Az őrülten hosszúnak tűnő menetidő alatt persze nagyon jókat enni, mert saját séfjei voltak a vonatnak, 250 ebédet szolgáltak fel á la place, tehát nem étkezőkocsiban, hanem az utas fix helyén. Bár ha belegondolok, a Mistral 1955-ben 9 óra alatt tett meg 1088 km-t, a Bp-Nyh Vércse IC pedig 2014-ben 3,5 óra alatt 250-et, és utóbbin még büfékocsi meg konnektor sincs, nemhogy homár meg Micike titkárnő, szóval az arányok fájdalmasak. (Szívesen lennék Micike a Mistralon amúgy.)

A Train bleu étkezőkocsija

A Train bleu oldalán kedves oroszlánok

A Train bleu (kék vonat), a Calais-Méditerranée-Express az 1920-as években indult, nevét a kék-arany hálókocsijairól kapta. Az egész vonat csak hálókocsiból, étkezőkocsiból és bárból állt, az haute cuisine csúcsműveit szolgálták fel, volt, aki csak azért utazott vele pár órát, hogy végigehesse a menüt, majd leszállt és hazavonatozott. Utasainak névsora durván impozáns, Coco Chanel-től Jean Cocteau-ig hercegek, mágnások, filmsztárok, szóval mindenki, aki számított a két világháború között.  A világválság és a repülés terjedése miatt a második világháború után elvesztette flancos közönsége egy részét, de nimbusza örök, még az orosz balett is eltáncolta, a fent említett Cocteau-nak köszönhetően, és egy tonna filmben szerepel.

Egyébként a Gare de Lyon gyönyörű étterme is a Train bleu nevet viseli.

Train bleu, Gare de Lyon, köszi http://exclusive-restaurants.com

Római cserépégető kemence, forrás: INJS

Innen a süketnémák intézetéhez tekertem, ami a Rue Saint Jacques-on van, ez az az utca, amely közvetlenül a Notre Dame elé fut ki a bal partról, az egyik legrégebbi a városban, egy régi római út nyomvonalát őrzi. Pár éve a süketnémák intézetének felújításakor megtalálták itt Lutécia egyetlen épen maradt agyagégető kemencéjét (én egyébként oktondi vagyok, és eddig azt hittem, hogy kenyérsütő kemence). Bőven elég a mellékelt képen megtekintenetek, olyan, mint bármelyik másik római kemence, ráadásul felülről, egy üveglapon keresztül látható, nem ilyen szép premier plánban, mint itt. Ami sokkal érdekesebb, hogy a közelben, egy magánház parkolója alatt van Párizs első püspöke, Szent Dénes kápolnája. Az üldözött keresztények ősi szokásához híven a rómaiak temetőjében, a Saint Jacques nekropoliszban, egy elhagyott kőfejtőben kezdett misézni Dénes a III. század közepén, hamarosan azonban két társával, egy Eleutherius nevű pappal és egy Rusticus nevű kanonokkal együtt elfogták és lefejezték a rómaiak a Montmartre-on (erről kapta a nevét a környék, a neve mártírok hegyét jelent). A hagyomány szerint Dénes misézőhelyén állt a VII. századtól egy kápolna, amelyet később katedrálissá bővítek Notre Dame des Champs néven, és 1220-ban itt temették el Szent Reginaldot, az ő sírjának fedlapja ma is a odalent van. Na ide akartam én igazán lejutni, de úgy egyáltalán sosem látogatható, persze a nemzeti örökség napján sem. (Később Rencsivel arra jártunk, és leszólítottam a házfelügyelőt, legbájosabb hangomon ismertettem  problémám, nagyon kedves volt, de lepattintott minket különböző indokokkal - nincs nála a kulcs, áll lent a víz, Szent Dénes épp misézik stb. Még egyszer megpróbálkozom majd, és mindjárt a kenőpénzzel indítom a tárgyalást.)

 A Val de Grace templom múzeumába viszont tényleg bementem, mert ott még sosem voltam, és most megnyitották az oldalkápolnát is, ami amúgy nem látogatható. Nincs is róla képem, van viszont az oltár baldachinjáról és a kupoláról. Benéztem még az Académie de la Grand Chaumiere-be, ami az utolsó, ma is működő példája az magániskoláknak, mint a Julian Akadémia, ilyen helyeken tanult/ült modellt a tandíjért kb. az összes magyar festő, aki Párizsban járt. Maga az épület nem volt túl érdekes, az idegenvezető fazon meg mindenféle festészettel kapcsolatos idézetet olvastatott fel a jelenlévőkkel (8 fő+én), ezt gyorsan passzoltam, és inkább elolvastam a faliújságot, lehet modellt ülni meztelenül óránként 10 euróért.

Val de Grace

Académie de la Grande Chaumiere, ide járt pl. Poliakoff, a korábban már említett irtó drága festő