A belleville-i park '"tetején", a magaslati teraszon megy a tangó és a bámészkodás.
Mindenképpen meg akartam nézni a kukucskálókat, a 20. kerületben megmaradt régi aknákat, ahol le lehetett ereszkedni a csatornarendszerbe. Ez itt az egyik s a legrégebbi, 17. századi, Szent Márton névre keresztelt kukucskáló a rue des Cascades-on - az utca neve [ereszkedő vízfolyás] is a középkori forrásokra és újkori vízvezetékekre utal. A látvány részét képezi a 18. századi, korabeli felújításra vonatkozó felirat és 21. századi költő, aki mondjuk annyira nem volt lenyűgőzve ettől az ipartörténeti jelentőségű urbanisztikai érdekességtől.
A rue Cascade-on köszöntött ránk az alkonyat s annak híres kék órája, amelyet egyébként a Guerlain idéz meg Heure bleue nevű parfümjével. Nem mintha 1912-ben, a parfüm születési évében ebben a munkásnegyedben bárkinek lett volna pénze ilyesféle úri huncutságokra.
A diákkantin 3,25 eurós ebédje sosem okoz csalódást, pláne ezzel a kilátással: a bal sarokban a Saint-Germain-des-Presa középkor óta álló piacának legújabb, '60-as évekbeli épülete, odafent pedig a Saint-Sulpice tornya. Szánkban a kellemesen sótlan sültkrumpli alsókategóriás, de jó erős mustárral.
Valami magyar csávó lakott itt akkoriban, amikor pont annyi idős volt, mint én, amikor először Párizsba jöttem egy fél évre.
A Passy temető egén frivolkodik az Eiffel-torony. Amikor megnyitották 1820 körül, még az adószedők (fermiers généraux) városfalán, tehát Párizs akkori határán kívül volt, de csak pár évtized kellett, és az ott tanyát verő párizsi arisztokrácia temetőjévé lett, ezt híven tanúsítja a hatalmas art deco kapuja, és az egyetlen temetői bejárati csarnok, amit fűtenek.
Georges Mathieu sírja Passyban, a Viatha Posthume című szobrának egy változatával. Kicsit rossz bőrben volt a sírszobor, így össze volt ragasztgatva és kipányvázva. Mindenképp felkerülne a legabszurdabb halálok listájára az, akit szíven szúr a ledőlő bronzszobor. Itt nyugszanak egyébként Éduard Manet és Berthe Morisot festők is.
Berthe Morisotnak épp most van kamaratárlata az Orsay-ban.
Kerámiaberakás egy elegáns passy-i nagypolgári épület előterében, ahova beslisszantam.
A Monceau Park a Passy-i túra elengedhetetlen állomása, antikizáló oszlopsorral, mesterséges tavacskával és sok levendulával. A korinthoszi fejezetes oszlopok története érdekes, ez itt már a harmadik reinkarnációjuk. 1568-ban ugyanis Medici Katalin, férje, II. Henrik és fia, II. Ferenc halála után, a Francia Királyság régenseként megbízást adott a Valois-uralkodóház családi kriptájának megépítésére Saint-Denisben. Állítólag Artemisz, a halikarnasszoszi Mauszólosz perzsa királyi helytartó özvegyének példája lebegett szeme előtt, aki a világ hét csodájának egyikét, a mauzóleumot elhunyt férjének építtette. A köralaprajzú kápolna nem készült el, 1719-ben leromlott állapota miatt lebontották. Ez az oszlopsor maradt belőle, amelyet a Chartres-i herceg vásárolt meg, és az 1770-es években itt állíttatta fel egy vízi csaták bemutatására tervezett medence körül, amelynek közepén akkoriban egy obeliszk állt. A Monceau park megnyitásakor úgy döntöttek, megtartják a csatamedencét, amely eredetileg is angolkerthez illő, festőien romos állapotban lett felállítva.
Egyébként Agy Kertész Végső kocsmájából olvasott fel, amíg pihengettünk, és az olyan szomorú volt, hogy inkább elszundítottam. Amúgy itt is fellelhető az adószedők városfalának egyik vámháza - a többi a Jaurés-nál, a Nation-nál és Denfert-Rochereau-nál -, amelyet Ledoux tervezett, Magdus pedig beköltözne.
Mivel a vizsgával kapcsolatos olvasnivaló némileg limitálta akciórádiuszunkat, a nagy túra, amit tettünk, csak az Espaces d'Abraxas-ig vitt. Ez az 50-estől 80-as évekig tartó külvárosi lakásépítési projektek közül az egyik leglátványosabb, ám alapvetően sikertelennek bizonyult kísérlet az épületek zártsága, a közösségi terek hiánya okán.
Főleg a Hunger Games című filmből ismert manapság, ahol is a diktatúra központját testesíti meg, ami elég beszédes. Laurent Kronental melankolikus fotóit azért érdemes megnézni.
Olvasószakkör a Luxembourg-kertben.
Az Orsay néger modelles kiállításán egy kis Josephine Baker-baba.
