Néha olyan jó lenne, ha lenne bármilyen reális okom az önsajnálatra. Dehát nincs, így húzok dupla csúszócsomót kötni és Kandinszkijt olvasni.
Ja, ráébredtem, hogy a Louvre szezonnak hivatalosan is vége, ma a Louvre története kiállítás is tömve volt, ami kb. azt jelenti, hogy a Mona Lisa irányába már csak a Kánai mennyegzőhöz passzírozva, zseb-lélegeztetőgépre kötve lehet lehet vetni egy pillantást Tokió teljes népességének válla felett. Mégiscsak találtam egy okot a hisztire, azért profi vagyok, mi?

Kuki ma berontott három körül egy csíkos miniruhában, hogy márdeazonnal menjünk napozni tanulni a Luxembourg kertbe, ne rinyáljak, kinyomtatja a jegyzeteimet, de gyerünk, annyi időm volt, hogy felkapjak valami ruhát meg a pöttyös bögrémet kávéstól, és már Pierre Nicole-on is találtam magam, láthatóan nem zavarta Kukit, hogy úgy nézünk ki, mint két strandoló (és 5. kerületi kontextusban ez sajnos prostivá módosul), ráadásul pöttyös csészével. A helyzet ott lett még ennél is szebb, amikor kiderült, hogy Felfedezők parkjánál ócskapiac van, és találtam is egy tökéletes ajándékot Lilkónak (és ebből remélem most világossá is vált, hogy milyen jellegű tárgyról van szó), az árus meg kötelességének érezte, hogy elmagyarázza, hogyan is kell használni, én igyekeztem higgadtan kortyolgatni a kávémat, a járókelők meg derűsen hallgatták az ukázt.
A délután folyamán egy sirály és egy bevándorló is megpróbált összebarátkozni velem, az előbbi cuki volt, az utóbbi bunkó, de már tényleg kezdem megszokni, még a végén hiányozni is fog.
Ja és egy jó tanács, ne olvassatok elalvás előtt a Muhi csatáról, egész éjjel tatárok elől menekültem, olykor a dögös padlizsán színű kocsinkon, de hiányzik amúgy a vezetés, ja, és még meg is öltek a végén, tiszta szívás.

magyar nyelv, mol

Hivatalosan is bejelenthetem, kultúrmissziót végzek. Már két - magyar anyanyelvű! - barátomat sikerült megtanítanom az alábbi kifejezésekre: kajak (mint tényleg, abszolút), bige, űzgél, adja (mint tetszik). És Kukit a kajütre is. Kezdek gyanakodni, hogy az én szókincsem szabócsias.

Amúgy mennyire mulatságos már, hogy nagyjából ötszázszor annyi karakterben foglalkoznak a különböző internetes hírportálok Pörzse és Alföldi cicaharcával, mint azzal, hogy a kormány sokéves erőlködés után megvette a MOL részvényeinek cirka 20%-át 500 milliárdért, ami a GDP-nk 2%-a, tehát bazi sok, és meglehet, hogy ezeknek egy részét hamarosan tovább is fogja adni. Mégiscsak izgalmasabb kérdés, hogy ebben az ügyben van-e szpás, minthogy van-e ilyesmi egy római orgián.

ilyeneket festett Fautrier a túszok előtt

Vasárnapi séta, 1921, Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris

17 éves fiúk

,,Ne haragudj, de én most lelépek, egyszerűen az van, hogy csak két időszak létezik egy nő életében, amikor el tud viselni egy 17 éves srácot, az egyik 16 körül, a másik meg 50 után, és hát akkor sem érdek nélkül."
A forrás, amikor nem 17 éveseket hallgat, akkor Isten szeretetére koncentrál. Azért jó, hogy az univerzumban vannak még nálam is kedvesebb emberek... .p

érvek a fotó mellett, amelyekkel próbálom meggyőzni magam

Man Ray, Anatómia, 1930 (amúgy utálok minden fotóst, aki össze-vissza esztétizálja a testet, de itt szerencsére nem ez történik).

Mario Giacomelli (amúgy utálok minden fotóst, aki össze-vissza esztétizálja a tájat, de ő szerencsére ritkán).

Francois Nadar, Párizsi katakombák. Nagyobb méretben itt, bár ott sem látszik egyértelműen a poén, szóval az expozíció utáni fázisban, aminek nyilván nem tudom a magyar nevét, bemosódott a kép, és olyan, mintha a katakomba szelleme pózolna (amúgy utálok minden fotóst, aki ekkora mázlista).

(Amúgy, mint látható, roppant fényes kedvem van, megígérem, ma nem megyek emberek közé a vizsgát leszámítva.)
(update: jó kedvem van, ma kiderül, hogy érvényes-e az a tétel, hogy ha valaki felajánlja neked, hogy bármit kérhetsz tőle abban az esetben, ha megbuksz, akkor át fogsz menni. kösz Nító, lehet, hogy ez a stresszoldó módszerek legóvodásabbika, de pont ez hiányzott)
(update2: 13/20, assez bien, magyarul 3-as, huhúúú, oda vagyok, főleg, hogy magamhoz képest tényleg baromi jó vtam, tekintve, hogy a) februárban kb. csak a kötőszavait értettem ennek a tanárnak, aki amúgy is elég morci b) folyékonyan beszéltem, ráadásul olyasmikről, mint Moholy-Nagy viszonya Malevich-csel és a szuprematizmus alapgondolatával, ha erre valaki megkér februárban, kikacagom -már ha megértem, ugye. Érzem, ahogy átjár az erő, nagyra török, a cél a bien múzeumismeretből, húzok is tanulni.)

Nem lettem kevésbé hisztis,

de azt végülis értékelhetjük fejlődésként, hogy már franciául is tudok rinyálni, bár valószínűleg továbbra is helytelen szórenddel, de je vais rater mon examen de la photo, en effet, je vais également rater toute ma vie, szóval totál meg fogok bukni.
De mondjuk még mindig inkább ezen nyávogjak, mint máson.

szóval,

Törvényszerű, hogy ha kimondod magadban azt a bizonyos mondatot, az életed azonnal szürrealitásba fordul. Tegnap este a Szajnánál hallgattam, ahogy egy régi nyíregyi ismerősöm meséli néhányunknak a prédikációt, amit a barátai esküvőjén mondott, tapintható volt, ahogy ingadozik, nem tudta, hogy beleélje-e magát teljesen, mintha csak a szószéken volna, vagy tartsa a távolságot, hiszen a Szajnapart mégse templom. Valami turistahajó tülkölt mögötte, az utasok visítoztak, az előbbi mellett döntött, szép volt.
Ma egy 25 körüli férfi elégítette ki magát a metrón velem szemben, sejtettem, hogy azt várná, szóval nem visítottam, de nem is mertem megmozdulni egy darabig. Aztán eszembe jutott az a sárkány-herceg-királylány vicc, és nem tudtam nem nevetni. Az egyetemről hazafelé csoporttársam, a dél-amerikai F. arról beszélt, hogy lehet chaten francia férjet fogni. Igyekeztem lelkesen gratulálni a sikerhez, bár egyelőre még csak a regisztrált élettársi kapcsolatnál járnak.
Este Liszt koncerten voltunk, jó volt, már el tudom mondani, hogyan készül a daguerreotípia, megvan az összes vizsgám időpontja, anya, te pedig légyszi olvass fbt, mert befenyített a közgáz.

kutya, szentélyrekesztő

Evidens, hogy a tündéri 4 éves kisfiú megtalálja azt a játékot, amit teljes erőből csépelni kell, hogy valami kiskutyák végigmenjenek egy sínen, majd a fejüket a hátsó felükre átpozicionálva elinduljanak visszafelé (ami már önmagában is, ugye..). Na megyek, beszállok én is, hadd lám, mire megyünk ketten, majd tanulok a St-Genevieve-ben este, aztán ha bezár, akkor a St-Étienne-du-Mont lépcsőjén - ott van amúgy az anyukám kedvenc szentélyrekesztője, nézzétek csak:

ja bocs

,,Én nem antiszociális vagyok, én csak Isten szeretetére koncentrálok egész nap." (a forrást nem volna ildomos megjelölni sajnos)

bonjour

Nem hittem volna, hogy 1,5 órát el tudunk tölteni azzal, hogy ízléstelen vicceket gyártunk Dominique Strauss-Kahnról és az Ophelia nevű 32 éves érintett takarítónőről, de mégis. Amúgy meg én ezt nem tudom elhinni, egyszerűen nem lehet a Valutaalap elnöke ekkora gyökér, ezért igazán kár volt megtanulni mátrixot diagonizálni Párizs legjobb főiskoláján (az École des Hautes Études Commercialesja járt... azt még maga Hoffmann Rózsa se akarná bezáratni), ha nem sikerült közben rájönnie, hogy nőt vagy elcsábítunk, vagy megveszünk, és előzetesen jól végiggondoljuk, hogy a kiszemelttel pontosan melyiket is lehet megtenni.
Jövő hétfőn vizsgázom fotótöriből, ma megyek Quimbyre, és a héten lesz még magyar diákok Franciaországban tea is a Magyar Intézetben, Anna optimista, szerinte ott fogjuk megtalálni a nagy őt (leszámítva, ha esetleg már megtaláltunk), egyből meggyőzött. Végre láttam a Cranach kiállítást a Luxembourg palotában a múzeumok éjszakáján, azt hiszem még sosem láttam jobbat, teljesen odavoltam. De most már tényleg húzok tanulni, bár nem látok rá nagy esélyt, hogy kettesnél jobbat kapok a talbotípia és egyéb izgalmas fotóőstörténeti kövületek francia nyelvű ismertetésére, de én vettem fel a tárgyat, szóval megérdemlem, amúgy még akár le is tudok otthon vizsgázni belőle, ha úgy adódik, az élet már csak akkor lenne szebb, ha tudnék beszélni a barátaimmal skype-on, de valamit ki fogok találni.

Párizs legrégebbi házai I.

58 rue Montmorency, 1407 : Nicolas Flamel gazdag párizsi író és könyvkereskedő (és persze Dumbledore alkimista barátja, ti muglik  <plusz a Notre Dame-i toronyőrben is szerepel, azért ez már elég menő>) háza. Úgy tartja a legenda, hogy a már akkor is több emeletes ház alsó szintjét ugyan drágán adta ki a mester, de a felső szobákban ingyen lakhattak diákok, vándorlegények és egyéb sorsüldözött lelkek. Szép tőle. Az eredeti, persze alaposan restaurált ornamentika ma is látható az alsó szinten, illetve az alábbi, amúgy simán olvasható felirat is (biztosan nagyon örül egyébként az elegáns étterem tulajdonosa, hogy idióta művészettörténet hallgatók bogarásszák a homlokzatát, na de nem kötelező műemlék jellegű házakban rotyogtatni a St-Jacques kagylót, magára vessen): "Nous homes et femes laboureurs demourans ou porche de ceste maison qui fut faite en l'an de grace mil quatre cens et sept somes tenus chascun en droit soy dire tous les jours une paternostre et un ave maria en priant Dieu que sa grace face pardon aus povres pescheurs trespasses Amen"
kb "Mi, férfiak és nők, akik e ház tornácán lakunk, amely 1407-ben épült, minden nap elmondunk egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet a szegény bűnösök üdvéért, Amen."
A sírköve amúgy a Clunyben van, miután a templomot, a St-Jacques-de-la-Boucherie-t, amelyet Flamel éveken keresztül támogatott, és ahol végül örök nyugalomra helyezték, a forradalom után lerombolták. Aztán keringett egy ideig mindenféle műtárgykereskedő és szélhámos között, akik a forradalom alatt halászgattak a zavarosban, és elcsórtak mindent, ami nagyjából egy darabban maradt. Végül Párizs városa vette meg.

 

 

 

   

Két muzsikáló angyal architekturális keretben.

mindig sejtettem, hogy az a típus vagyok, aki lemarad a dolgokról, a múltkor két hónap után arra mentem haza Nyíregyre, hogy bezárt a belga gyorsétterem, ahol csak egyszer volt alkalmam sültkrumplit enni, meg megépült a kiskörutat a Kossuth gimi utcájával (Luther?) összekötő tök vastag út, most meg mire hazamegyek, új alkotmány emlékmű lesz a zp-ből? hát ne már, légyszi.

Nehéz olyan módszert találni a francia nyelv elsajátítására, ami nem olyan unalmas, hogy fél óra múlva a Szajnába akarod ölni magad (Racine), nem totálisan haszontalan (mindenféle sanzonok szövegeinek és az alkotmánynak a tanulmányozása), és akkor még nem is beszéltem olyasmiről, ami mind a két fenti kitételt kielégíti (fényképezési eljárások kémiai hátterének bemagolása). Na szóval találtam ezt-azt, hátha másnak is jól jön, szóval:
ez a blog, egy úr a Louvre barátai törzskártya birtokában múzeumot látogat, és mindenféle műtárgyról ír, akkor a legszórakoztatóbb, amikor totális baromságokat, például a boulboni oltárkép kapcsán, ezen én még most is kacagok (bár én a lelkem mélyén Flakit is viccesnek találnom, szóval nem vagyok annyira mérvadó), nem ilyen művészetelméleti szakbarbár izé, nyugi.

Agnes Pierron Souris qui n'a qu'un trou című könyve, ami mindenféle átlagos kifejezés erotikus konnotációját taglalja, például a découvrir saint Pierre pour couvrir saint Paul (elveszed az egyiktől, hogy odaadd a másiknak, erre van pedig valami jó kis magyar szólás is, de nem jut eszembe, durva lehet fordítónak lenni) állítólag annyit tesz a megfelelő XVIII. századi szövegkörnyezetben, hogy a hősszerelmes úr eltévesztette a bejáratot, asszem egyébként, hogy most egy ideig nem tudok ugyanúgy nézni pl. Cranach apostolaira, na mindegy.

T'choupi kalandjai, ő egy kisfiú, vagy egy hím nemű vakond, nem bocsátkoznék találgatásokba, de minden esetre egy kis k.csög, aki soha nem adja kölcsön a játékát, veszekszik az apukájával és hasonló disznóságokat csinál, de aztán a miniatűr mesekönyvek végére mindig jó útra tér. Mióta elolvastam vagy 10 részt, jobb ember vagyok, illetve tudom, hogy a boite á outils az a szerszámos láda.

Loránt Deutsch Métronome : L'histoire de France au rythme du métro parisien, tök jó párizsi útikönyv, van hosszú szöveges, és energiakímélő album jellegű verziója is, benne képek olyan dolgokról, amiket sose fogsz látni, mert vagy egyáltalán nem nyilvános, vagy évente két napra nyitják ki (pl. a cserépégető kemence a rue St-Jacques alatt).

hogy mért is nem csináltam még ezer képet a Panthéonról

Mert tök felesleges. Amúgy van egy nem annyira nagyon pocsék digitális fényképezőm, amit még anno valahol nyertem, annak van egy csomó funkciója, amiket nem tudok használni, pedig egyébként volna értelme, hiszen valamelyik nap a Pompidouban mindenféle anyagot fotóztam be, tré minőségben, elkeseredésemben pedig elkezdtem nyomogatni ezt-azt, és tényleg sokkal jobb lett. Szóval mondjuk a kitűnő technika óráink helyett, ahol olyanokat kétes dolgokat magoltunk 6/2ben, hogy "az anyag a tudatunktól független valóság", illetve az Öveges professzortól(?) származó bölcs idézetet másolgattuk a füzetünkbe ("Csak az az ismeret érdemes a tudás névre, amelynek alkalmazásához is értünk", kb.), igazán taníthattak volna valami hasznosat is, pl. hogy hogy fotózzunk le neonfényben grafittal írt szöveget úgy, hogy szükség esetén el is tudjuk olvasni. Ha valaki tudja, elárulhatná amúgy, legalább azt, hogy melyik gombot tekergessem.
Elég nyomasztó különben belegondolni abba, hogy a gimnáziumi éveimet akár hasznosan is eltölthettem volna. Tegnap az unokák iskolaválasztásáról beszélgettünk, és akkor merengtem el azon, hogy vajon mikor jutok el arra a pontra, hogy az eltelt idő által nosztalgiává puhított realitásérzékem az időskori elbutulás legelső jeleként engedi megfogalmazódni a rémes gondolatot, miszerint bárcsak gimnazista lehetnék megint. Nem mintha ne szerettem volna gimit, a tanárokat meg a távolugrógödröt, de a középiskola olyan, mint a lila haj meg a nyelvpiercing, izgalmas meg minden, de egyszer elég volt kipróbálni.
(Amúgy azért vannak ezek a béna körmondatok, mert franciául maximum 3 tagmondatból álló szerkezeteket tudok csak használni, és azokat is csupán áldottabb pillanatokban, úgyhogy muszáj kompenzálnom, bocsi.)

Különben minden okés itt, tegnap ezer fok volt, este kiköltöztünk a kétlépésnyi erkélyemre, Kuki, a pók, meg én, nevettük mindenfélén, aztán eszembe jutott, hogy a szemben lévő ház alatt, a Pierre Nicole és a rue du Val de Grace sarkán van a város egyik legrégebbi (nem látogatható) román kápolnája, és lehet, hogy egy másik május 10-én, úgy 760 éve, Szent Dénes imádkozott ott, a legelső kriptában. Szóval az van ezzel a várossal, hogy van abban igazság, hogy a Cité, a Mars mező, vagy a Latin-negyed egy nagyra nőtt, az idő dimenzióján kívül eső Patyomkin-falu, de valahogy működik. Minden cinizmusom porba sújtva, és ilyeneket irkálok ide.

rossz nap, jó nap

Tegnap életem legrosszabb színházi előadását szenvedtem végig (Racine Bajazet), ami már szövegét tekintve is olyan unalmas volt, hogy én nem értem, Racine hogy nem vágta fel az ereit írás közben, ráadásul a rendezés abban merült ki, hogy valaki mindig beállt középre, egy másik szereplő meg mint a sas, körözött, és úgy mondták egymásnak a szöveget, 3 órán át, hősnek tekintem magam, hogy nem sunnyogtam ki közben (nem úgy, mint a közönség kb. 70%-a). Ráadásul a szép új cipőm is véresre törte a lábam még délelőtt, így inkább a szégyent választottam, és mezítláb sétáltam haza a Panthéontól, a beton meleg volt, még örültem is, hogy legalább végre valaki látja a szépen lakkozott lábkörmein, de persze a lépcsőházban összefutottam rendőrfőkapitány úrral, dörmögött is valamit az elképesztő viselkedésemről. Szegény, biztosan azt gondolja, hogy Kelet-Európa Szodoma és Gomorra között van félúton.

Ma viszont leadtam az egyik esszém, és felfedeztem, hogy III. Henrik elképesztően jó pasi volt, ám sajnos úgy tűnik, hogy a francia női magazinok nem tekintik küldetésüknek, hogy felhívják a figyelmet a dögös történelmi személyekre, úgyhogy majd igyekszem ezt a hiányt itt a blogon pótolni.
Henrik egyébként nem meglepő módon nagy nőcsábász volt, volt egy rakás szeretője, viszont anyja, Medici Katalin akarata ellenére, nem pusztán politikai érdekből házasodott, Louise de Lorraine-Vaudémonthoz mély vonzalom fűzte, így az esküvő után diszkréten lépett csak félre, és a hitvesi ágy helyett párizsi paloták alkalmas bútorain teperte le a nőit, ami azért elég szép dolog, tekintve, hogy a XVI. század végén vagyunk, és a pasi szép, gazdag és még király is. Házassága gyermektelen maradt. A fenti kép amúgy a Musée Carnavalet-ban van, festője ismeretlen.

Ja, és láttam még egy nagyon szép boltozatot is Jean sans peur (Félelem nélküli János) tornyában, ha valaki arra jár, nézze meg. (Egyébként a jól csengő Félelem nélküli melléknév megszerzéséhez törököket kell agyon ütni a mi Zsigmond királyunk oldalán a nikápolyi csatában.)

Egyébként pedig ha valaki tényleg Párizsban jár, és van üres hely a bőröndjében, akkor legyen olyan kedves, és szóljon már, mivel előre látom, hogy kb. az ösztöndíjammal megegyező mértékű túlsúlyt fog kiszámlázni az easyjet... szóval nagyon hálás lennék. Bien á vous.

Ui.: van egy cikkem az Életfáról A vörös postakocsi tavaszi számában, ami a honlapon is olvasható, ha valakit érdekel (itt főleg ugye a nyíregyi barátaimra gondolok) nézze meg. Nekem tényleg nagyon tetszik a szökőkút, szóval az ördög ügyvédje vagyok.

szeretem a Robert példamondatait

"Je suis, je vous l’avoue, d’une ignorance incroyable. Je ne distingue pas le seigle du blé, ni le peuplier du tremble; je ne sais rien des cultures ni des différentes manières d’exploiter une terre." Robi Balzacot ajánlja a distinguer igéhez.
(Franciául nem tanulóknak: a Le Petit Robert a francia egynyelvű szótárak gyöngye, doyenje, izé, szal az a legmenőbb.)

Ja és remélem május elsején, a hivatalos "ölelj meg egy bölcsészt" napon mindenki lelkiismeretesen járt el, és elkapott valakit, meg gondolatban engem ;)

román szobrok, ilyesmik

Krisztust csábítgató ördög (Lk 4, 1-13; Mt 4, 1-11.), Plaimpied, Szent Márton templom, XII. sz. második harmada.

Palmettát (az az ilyen pálmalevél vagy hasonló növényszerű dekoratív elem) köpő maszk, Toulouse, Szent Szeverin bazilika, 1150k.

Szintén növényornamenst köpő férfi, akit egy madár majszol ráadásul, Saintes, 1120-30k.

Ha valaki Párizsban jár és nincs kedve a Louvre-ban japán turistákkal vívni, hogy körbejárhassa Canova Amor és Psychéjét, mindent utál a XX. századtól kezdve, mert az nem művészet, és olyat ő is tud, akkor a Palais de Chaillotba kell mennie, a Trocaderohoz, ott van ugyanis a francia építészet múzeuma. Tiszta móka a hely, fel vannak építve mindenféle épületrészletek életnagyságban a XII.-től a XVI. századig, és még tapizni is lehet, nem fog pattogni a teremőr. Biztosan nagyobb lelkesedéssel tanultam volna a romanikát, ha ilyen játszóteret mellékelnek a Marosi könyvhöz. Mindenféle interaktív dolog is van, lehet apátságokat nézegetni belülről, alulról, felülről, irányítható képernyőkön, szobrokat színezni, ilyesmik, és ha valaminek stíluskapcsolata van Moissac-kal, akkor az ott van a moissaci kapu mellé szegezve, lehet vizsgálgatni két centiről. A képek a múzeumból vannak.

Visszajött Anna, malmoztuk a Luxembourg kertben, ízlett neki a tepsis krumplim, és találtam új cipőt is full véletlenül a Pompidounál. És mindenkit külön nagyon szeretek, aki írt, hogy minden oké-e velem, mert depressziós dolgokat írogatok ide, hát igen, úgy néz ki, hogy igencsak torzít ez a napló-csatorna az üzeneten, szóval semmi bajom, magam is meg vagyok döbbenve, de eddig nem volt semmilyen mélypont, már nem is emlékszem, milyen az.