A posztolási tempó lassul, egyrészt, mert franciául kellett írnom mostanában, amitől hajlamos vagyok idegállapotba kerülni - ez jó hír, ha egy francia egyetemen írod a disszertációd -, másrészt technikai problémákkal szembesültem, amiket lusta és érdektelen vagyok megoldani. Hagyjuk is. Szóval időközben ez a törzshelynek* szentelt bejegyzés főként Sári hiányának mementójává vált, ugyanis hazament, hüpp, de búcsúzóul megengedte, hogy kirakjam arccal is. Anúgy köszönöm Sárit a Caampus Mundinak.
*Törzshely abban az anekdotikus értelemben, ahogy az érettségi bankett után megittunk 2 liter vodkát, lesmároltuk azt a bizonyos legmenőbb gitárost, ahogy a mi szinekdochékat vette kölcsön Tandori Dezső, és persze tanultunk meg franciául a Háború és béke elolvasásával. Tehát: törzshely (főnév) a hely, ahol voltál kétszer.
Pipacsok, indák, gyönyörű mozaikburkolat, hermelinbunda.
Még több pipacs. A hely neve Belle Équipe, cuki szójáték a belle époque és a csapat szavakból, így azt jelenti, hogy szép csapat. És tényleg egy szép tomboy a pincérlány.
A törzsvendégek csak egy kávéra ugrottak be.
A teraszról Nők Házára látni, itt fogadta be az Üdvhadsereg a magányos nőket 1926 óta.
A mozaikpadlóhoz tökéletesen illő csizma sajnos nem az enyém. Kell egy öntöttvas lábú asztal műmárvány lappal.
Véletlenül vetődtünk ide először, a Nők Házában volt 10 euró/kilós ruhavásár, és aztán megláttuk ezt a teraszt. Másnap jöttem rá, hogy itt volt az egyik terrortámadás 2015-ben. Az élet élni akar, mert sem ennek, sem a 200 méterre, a Charonne metrómegállónál történt 1962-es rendőri erőszaknak nincs igazán látható nyoma, amikor is a francia állam belelövetett az algériai háború ellen tüntető tömegbe, kilenc állampolgárát meggyilkolva.
És egy kósza kép: 5 hónap után felfedeztem, hogy vannak postaládáink és könyvcserélő polc. Valaki a szobámban hagyott egy tizenkettedikes Mohácsi-féle irodalmi szöveggyűjteményt enyhén vulgáris kommentárokkal. Kiteszem egy kínai kisfútól megörökölt Az udvari emberért cserébe, meglátjuk, mi történik.
