Na és most kinek sikerült a nyelvvizsgája?
És még kinek? :)) Ugyanitt: vállalok 2 diákot az itt említett exeim helyére.
Na de igazából a párizsi parkokról akartam kicsit írni, ugyanis nagy szerepük van abban, hogy Párizs a büdös metró, a tömeg és a nagyobb közlekedési csomópontok állandó túrása-fúrása ellenére is nagyon élhető város. Ez itt például Bercy, amit átszel az út, amelyen minden nap a könyvtárba járok.
Bercy a fent látható hidacskák felől nézve majdnem olyan, mint a sűrű, sötét erdő az emberi élet felén, de aztán persze kisüt a nap, és elmúlik ez a kellemesen borzongató illúzió. Azért továbbra is tele van furcsaságokkal a park, például egy 18. századi ún. folie, azaz városszéli multató romjaival, a Saint-Germain-des-Pres melletti, középkori óta fennáló piac Blondel* által tervezett 19. századi épületének utolsó ma is látható, valamiért ideteleportált csarnokával, egy palackozóval, és a sínekkel, amelyeken a régi raktárokhoz hordták a borszállítmányokat, ugyanis Bercy a borkereskedelem párizsi elosztója volt.
* (Ugyanő csinálta a Saint-Denis városkapu helyén álló diadalívet XIV. Lajos tiszteletére, el is neveztek róla mellette egy utcát, ami főleg a prostitúcióról híres, ahogy amúgy az egész negyed a középkor óta. Blondel amúgy nem csak építész volt ám, ha Richelieu tüzérezredese vagy mije, továbbá XIV. Lajos és Ausztriai Anna nem túl tehetséges Lajos nevű gyermekének matematika tanára. Színes karrier. És ha már Lajos trónörökös, az ő születése alkalmából csaptak az akkor még álló Tuileries palota előtt egy gigantikus karnevált-ünnepséget [ún. Grand Carrousel], erről nevezték el Carrousel térnek, ahogy ma is hívják. Mint látható, teli vagyok funfactekkel mindenről, és mióta nincs itt Agy vagy Sári, nem találok érdeklődő hallgatóságra.)
Vannak padok is.
És nem mellesleg egy rózsakert, vagy 100 fajtával, mini szőlőkert, a filoxérába meg a városiasodásba belepusztult párizsi dűlők emlékre, meg egyéb aranyos kis vetemények, sok patkánnyal.
Ez pedig itt már a Cité Industrielle (plusz az aznapi biciklim). A citék egységes építészeti jellegzetességekkel bíró, falusias hangulatú, egy-két utcányi egységek, miniállamok a városban, a régi faubourg-ok, külvárosok területén. Az iparosodás hívta őket életre, egy-egy kisebb gyár munkásai, az azonos mesterséget űzők telepei ezek, sok zölddel, virágokkal, közösségi és saját kertekkel. A Pyrénées és a Ménilmontant utca környékén van jópár, és én nem is tudom, melyik szeretem jobban.
Közösségi kertecske a Cité Industrielle-ben.
És ugyanaz, másfelől.
A Chateau de l'Étang kerje Bagnolet határában. Erre még én is azt mondom, hogy egyébként 1 satnya csillagot is alig érdemelne a TripAdvisor-on. Aggyal részletes parkértékelő-túrákat tartottunk, ha jól emlékszem, akkor a Buttes-Chaumont nyert.
Minidűlő a nagyvárosban. Ez már a mellettem lévő park, a bagnolet-i, a háttérben pedig a város Noue nevű panelhegysége. Ha Lázár János kérdeznéd, neki ez már no go-zóna.
A 19. század végi bagnolet-i városháza és a felhőkarcolók.
A Pavillon Carré de Baudoin névre hallgató folie, azaz mulató. Ezek eredetileg magánépületek voltak, az arisztokrácia építette-birtokolta őket, a 18. században gyakran az olasz Palladio nevű építész stílusát idéző görögös, harmonikus, ión oszlopos portikuszt kaptak, mint konkrétan ez itt. Bent folyt a pezsgő, az opium és a kurtizánok drága parfümje. A kurtizánokra stílusosan apácák következtek, és árvaházat alapítottak a szomszédban. (Forrás: wiki)
Az árvaház-mulató udvara immár közkert, általában üres és mindig gyönyörű.
Tulipánok a rue Saint-Maur közelében. Egy pillanatra emlékezzünk meg a parkokban található elviselhető állapotú nyilvános wc-kről.
A Montmarte a Buttes-Chaumont park nimfeumából az alkonyati fényben. A parkszépségverseny összetett pontozásában ez a látvány sokat húzhatott a Buttes-Chaumont eredményén, mert nimfák a várakozással ellentétben nem voltak, hacsak engem nem tekintünk annak, haha.
Park Charonne-ban.
Orgona a charonne-i parkban.
És egy Zadkine a Luxembourg-kertben. Ő is egy belorusz zsidó, aki Párizsban lett kubista szobrász, ahogy a Párizs Iskola művészeinek jó része. A műhelye is itt van úgy ötszáz méterre (100 bis rue d'Assas), egy mézeskalácsház, ami segít elképzelni, hogy nézett ki a Montparnasse 100 éve, amikor még művésznegyed volt, nem gazdag ingatlanbefektetők gyarmata.
A Szabadság-szobor a Luxembourg-kertben. Eleve, a Luxembourg-kert megér egy külön bejegyzést, úgyhogy majd egyszer jön a folytatás.
