jó hír

Végre, a sokadik e-mail és telefon után randim van a hagyatékos pasimmal kedden, hiphiphurrá :)

Hogy árnyaljam a képet, a francia cimbim 2 órán keresztül korrigálta az átkozott esszémet (és még nincs vele kész!), amit már egyszer Kornélia átnézett, majd közölte, hogy egyikünk se tud franciául, de amúgy annyira nem volt rossz. Mondtam is neki, hogy öcsém, te aztán tudsz vigasztalni. Válasszunk ki egy nyelvet, és beszéljen azon az egész világ, könyörgöm.

fagyi

Megtanultam csendesen járni este 10 után, már napok óta nem vertem fel senkit. Megszűnt az állandó közléskényszer. Nincs is mit mondani, itt tényleg senki vagyok, és bizonyos értelemben mégis a legkonkrétabban része vagyok valami társadalmi jellegű képződménynek, ami definiál, mint kelet-európai bevándorló (ideiglenesen, persze), s ami az egyébként általános nagy otthoni semmilyenségemtől teljesen elüt. Hogy Budapest szép, van magyar irodalom meg képzőművészet, hát igen, az király, és annyira nem érdekel senkit (egyébként Darvasi rémes című regényét olvasom épp). Igazából engem sem, rájöttem -jó, nyilván nem most-, hogy a belátható környezetemben az irodalom inkább tolvajnyelv, közösségképző akármi, ebben a formában nekem ehhez nincs közöm többé. Nem azért, mert ezt rossz dolognak tartom, elvégre teljesen természetes jelenség, viszont nekem szükségem lenne a dolog mágikus, magányos jellegére, és volt idő, amikor ennek igenis birtokában voltam.

Az esszéírástól kezdek megkattanni, nem tudom, hogy sikítani, vagy sírni fogok, ha csak kettest kapok rájuk, mivel egy csomó szarakodtam velük, az egyikkel már ott járok, hogy egyszerűen nem tudnám jobban megírni magyarul sem. A másikkal szenvedek most, tegnap álmomban megjelent Vajda, és közölte, hogy a műve, amiről írok, az tulajdonképpen tök szar, és feleslegesen túráztatom magam, próbáltam vele vitatkozni, de olyan volt, mint a nagyapám, nem lehetett. Lehet, hogy inkább felcsapok fagyiárusnak Berthillonhoz, ő egy flancos párizsi fagyis, láttam tegnap a Szent Lajos szigeten, hogy már kijött a 2011/tavaszi-nyári fagyikollekciója, olyasmi tételekkel, mint mézes mogyorófagylalt nugát- és pisztáciadarabokkal, cseresznyeöntettel. Durva.
És ami szomorú, úgy néz ki, hogy éppen Párizsban sikerült elvesztenem a divat iránti érdeklődésemet, edzőcipőben és az egyik régi szerelmem ingében járok meg egy kissé megviselt fekete pulóverben, egy hónapja nem festettem ki magam, és meg se állok a Boulevard Haussmann kirakatai előtt.

Hát igen, nem nagyon van semmi, egész nap főztem meg dogát írtam, mégis az alábbi vicc volt a legbölcsebb dolog, amivel szembesültem ma, nálam legyőzi Gibran A prófétáját és a Coelho összest. Szép napot mindenkinek, és annak az okos valakinek külön is, aki elárulja, mért nem működnek a fura francia betűk billentyűparancsai a mozillában. Köszi előre is :)

Agresszív kismalac sétál az erdőben. Találkozik a jótündérrel:
- Agresszív kismalac, lehet két kívánságod - mondja a tündér.
- Oké. Verj ebbe a fába egy szöget, de úgy, hogy senki ne tudja kihúzni!
- Ilyen egyszerű? Tessék! És mi a második kívánságod?
- Húzd ki!

Ja, és voltam például itt.

hommage á SP

Tart a szünet, minden szép, leszámítva, hogy az esszéírós romantikus éjszakáinkkal sikerült kihúznunk a gyufát nála (mennyire menő egyébként, hogy olyasvalaki az alsó szomszéd, aki fent van a wikipédián?).
Tegnap este úgy hajnali háromig minden rendben ment, végre megtaláltunk a közös kedvencet, szóval Bach szólt, roppant szofisztikáltak voltunk, Kuki olvasgatta a műemlékvédelmi törvényeket, én próbáltam értelmes szinonimát találni az auditeurre mint recepcióesztétikai fogalomra, már kezdtünk fáradni lassan, na és akkor megszólalt SP Szexből 10 című száma (igen, megvan a gépemen). Hát itt sajnos beindult a buli, bár igyekeztünk hasznosnak tűnni, de inkább csak röhögtünk fél ötig, Kornélia azon képzelgett, hogy ha ledobnának engem egy közepesen durva külvárosba, meddig maradnék életben a roppant gyakorlatias szókincsemmel ("Monsieur Bevándorló, a jelenlegi helyzet értelmezése során - amely megértés tkp az elvárási horizont, a személyes szemiotikai mező kiterjesztésének tekinthető - arra jutottam, hogy Ön éppen megpróbálja a kva drága bérletemet és az 5 eurómat elrabolni, de léci ne, non, pas de tout, s'il vous plait"), én meg az ő franciás magyar akcentusát utánoztam SP szövegein. Na a lényeg, hogy hamarosan csörgött a telefon, és Philippe Massoni, Párizs város nyugdíjas rendőrkapitánya volt a vonal túloldalán, úgy tűnik, nem értette kristálytisztán, hogy "Hagyjál már baby (hagyjál már baby) Oh baby (hagyjál már élni)". Úgyhogy utána már a billentyűket is csak óvatosan mertünk leütni, mert gondolom elég hamar kiérnek a rendőrök, ha a megfelelő személy hívja őket. Ha hazajön Klári néni, agyon leszünk csapva, pláne, hogy ma reggel nyolckor elmenekültem otthonról, nehogy véletlenül megtaláljon a házmester vagy Massoni, hogy elcsevegjen velem az éjszakáról, márpedig biztos, hogy megpróbálták, mivel itt ha valaki egy gyanús hangot hall 22:02 táján, akkor másnap spontán villámkonferenciát rendeznek a körülmények kivizsgálására a lépcsőházban. Azt hiszem, jövő héten kukoricán fogok térdepelni a sarokban, vagy ilyesmi. Lelkiismeret furdalásomat tetézi, hogy Klári néni még képeslapot is küldött a nyaralásról, én meg itt bűnbe esem cserében.

Szünet van, mindenki elment vagy Bretagne-ba, vagy Bolognába, vagy Pestre, itt maradtunk Kukival kettecskén, mondjuk ő majdnem megölt tegnap egy nénit egy lábossal (ugyanis a balkonon rendezte be a konyháját, viszont nem rögzítette a berendezést, úgyhogy épp hálóban ücsörögtünk, kiki nyúgalomba, én ufóboncolást néztem youtube-on, ő párbeszédpaneleket írt nekem telefonáláshoz, amikor egyszer csak kopp, valami lezuhant, mi meg rohantunk lefelé, hogy feladjuk az épp arra járó néninek az utolsó kenetet, de nem találta el hálaazég).
Viszont, ami jó hír, hogy némi elég agresszív hajtóvadászat után sikerült beszélnem telefonon a pasival, akinél Monsieur Szakdolgozattémám hagyatéka van. Miután mind az ő, mind az anyukája üzenetrögzítőjén üzenetet hagytam, majd mobilon is hívogattam, illetve szétspammeltem a postafiókját, csak sikerült rájönnie, hogy könnyebben szabadul, ha beadja a derekát. Hát, erre nem vagyok nagyon büszke, de amióta itt vagyok, elég sokat tanultam a rámenősség hasznosságáról. Úgyhogy ha minden jól megy, még a héten megmutatja, mije van, ezt egyébként eléggé remélem, mivel nem igazán szeretném elmesélni Klári néninek, hogy pontosan hogy is sikerült ezt elérnem, nem hiszem, hogy megdicsérne érte.
És ha valaki csak úgy elsiklott volna felette, szeretném kiemelni, hogy _telefonon_ beszéltem meg valamit. Egy idegennel. Franciául! El se hiszem.

Parc de Sceaux

Az a baj ezekkel a parkokkal, hogy az ember egy fél napot képes az éber kóma állapotában eltölteni a füvön heverészve.Viszont hazafelé találtam egy katicát a hajamban, ez azt jelenti, hogy olyan szép vagyok, mint egy virág (vagy mint egy levéltetű).

Parc des Buttes Chaumont

Mivel kezd elviselhetetlenül meleg lenni, így a parkokat látogatjuk végig, lehetőleg a messzebb lévőeket, a Luxembourgra és a Tuileriesre ugyanis nyitás után fél órával ki lehetne tenni a megtelt táblát. Ez északon van, romantikus-gigantikus angolkert, pici templommal a sziget csúcsán. Az egész teljesen mesterséges egyébként, úgyhogy az ember sajnos csak nagy nehezen tudja elfojtani a nagyvárosi léttel kapcsolatos kaján meg cinikus gondolatait. De azért persze szép, és hasonlóan szép gitáros fiúk mellett jutott nekünk némi hely, úgyhogy volt zene, még némi szellő is, nem volt okunk panaszra.

metró

Az RATP (a helyi BKV) szokása, hogy metrókocsikban mindenféle rendes viselkedésre buzdító versikét helyez el, reggelente, ha már felébredtem a kómából, ezeket szoktam olvasni, itt van egy az emberiség okulására. Szabad és elég tré fordításban:

Sörös doboz csörög fel-alá szüntelen,

zengenek-bonganak mind a széksorok,

zúg az utasfej és nincs kegyelem.

Idelenn ez nem tréfadolog!

Távozzon tőled a földalatti kórság,

ezentúl a szemétbe dobj minden morzsát!

a franciák :)

 

 Egyébként Wiaz, a karikaturista, azaz Pierre Wiazemsky nagyon jó, olyasmi humora van, mint Marabunak otthon. És pár rajzát még értem is, a többi meg tulajdonképpen belpolitikai továbbképzés, Klári néni szívesen magyaráz el ilyesmiket.

hétfő

Mivel a beszámolóim alapján előfordulhat, hogy valaki kellemesen csalódott talpraesettségemben és összpontosító képességemben, a mai reggelemet muszáj megosztanom. Szóval, épp indultam Anna kortárs francia irodalom előadására, abszolút időben voltam, megvolt a reggeli kávém, felkaptam a cipellőm és a szelektív hulladékos zsákot, gondoltam, még az is belefér, aztán a sarkon be akartam kapcsolni valami zenét magamnak. Na de hol a telefonom? Táskámban nincs, zsebemben nincs, fenébe, szaladok haza, az ágyamban nincs, az asztalon se, csörgetem magam, semmi. Bevillant a szelektív kuka. És pont ma reggel van szemétszállítás, a kukák már kint voltak az utcán, rohantam vissza, le a lépcsőn, pont úgy tűnt, hogy valaki próbálja kiüríteni a szemetest, hát erre én nekifutásból ráugrottam, mint a párduc a gazellára (ezek élnek a szavannán, nem?), szerencsére csak egy guberáló volt, aki látván elszántságomat, eloldalgott. Na igen, csörgetem a telefonom, a kuka csörgött is, szóval tényleg beledobtam, de hiába merültem el benne derékig, nem értem el. Szóval mit volt mit tenni, kiborítottam az egészet, ehhez már volt 4-5 fős nézőközönségem is, amikor megtaláltam a telefonom, tapsoltak is, szóval roppant támogatóak voltak, de az előadást, azt lekéstem. Mindegy, van még kettő másik mára.
Amúgy Hajni (a rendőrtiszt barátném a Nanterre-ről) megy haza, úgyhogy most elég honvágyam van. Igazán küldhetnétek képeslapot Ti is, a címem G.M. chez Madame Hermann, 17 rue Pierre Nicole, Paris, 75005, France.

Flakinak a cím

Miután megtaláltam a statisztika fület a blog.hu szerkesztőnézetében (vagy miben), rájöttem, hogy vagy az van, hogy anyukám a blogom olvasásával tölti a teljes munkaidejét, vagy pedig nem csak a közelebbi barátaim olvassák ezt a naplót, hanem a távolabbiak is (illetve egy látogató Szingapúrból, de ő valószínűleg csak véletlenül tévedt ide, tehát miatta nem aggódnom), ami azzal a veszéllyel is jár, hogy ennek ismeretében megpróbálok majd szimpatikusnak tűnni, és ez a tudat nem túl örömteli.
Na mindegy, majd kitalálok valamit, lehet, hogy lesz minden héten a péntek bunkóságrovat vagy ilyesmi.


Hétvégén jótékonysági vásár volt a St-Jacques plébánián, ahol egyrészt vettem magamnak 3 euróért egynyelvű szótárat (nem Robert, de a Robert bekaphatja, vagy 70-80 euró a 2011-es, hát bolondok ezek mind, de legalábbis nem káeurópai egyetemisták), másrészt palacsintás lány voltam, még sárga kötényem is volt, Créperie St-Jacques felirattal. De aztán délután jött Louise, és feleslegessé váltam, célbadobósat játszottam munka helyett, meg Oscart hajkurásztam, hogy ne lőjön le senkit a pisztolyával, illetve bácsikkal csevegtem (igen, általában egy szót sem értettem, udvariasan nevetgéltem, és néha beszúrtam egy oh Monsieur-t, ha már nagyon úgy tűnt, hogy konkrét választ várnak). Ééés, találtam néhány nagyon helyes kb. 80-100 éves képeslapot, szóval jól jár majd az, akiről eddig megfeledkeztem. Szóval olyan családias volt, mint a nyíregyházi plébánián '99 körül Imre atyával az élet. Ha a kereszténységből kihagynák ezt az Ige testté lett dolgot, ja meg magát az Igét, biztosan megtérnék.


Egyébként egyre több hasonlatosságot fedezek fel 18 éves kori és jelenlegi önmagam között. Egyforma a testsúlyunk, a francia manikűr iránti rajongásunk, mindketten szeretjük Salinger novelláit (találtam itt egy Modern Könyvtáras kiadást) illetve sikerült találnom egy konkrét célt, amire az elkövetkezendőkben fókuszálhatom az energiámat, márpedig ilyenről utoljára az emelt szintű irodalom érettségi kapcsán számolhattam be (remélem, olyan hisztirohamaim azért nem lesznek, mint akkor). A célok meg amúgyis csak segédeszközök, igyekszem majd abban az elég valószínű esetben is ezt gondolni, amikor orra esem. Aztán meg ha összejön, és mért is ne jönne, akkor megint küldözgethetek jó sok képeslapot. Hátha. Na szép álmokat, bajszos angyalokat mindenkinek.