hogy mért is nem csináltam még ezer képet a Panthéonról

Mert tök felesleges. Amúgy van egy nem annyira nagyon pocsék digitális fényképezőm, amit még anno valahol nyertem, annak van egy csomó funkciója, amiket nem tudok használni, pedig egyébként volna értelme, hiszen valamelyik nap a Pompidouban mindenféle anyagot fotóztam be, tré minőségben, elkeseredésemben pedig elkezdtem nyomogatni ezt-azt, és tényleg sokkal jobb lett. Szóval mondjuk a kitűnő technika óráink helyett, ahol olyanokat kétes dolgokat magoltunk 6/2ben, hogy "az anyag a tudatunktól független valóság", illetve az Öveges professzortól(?) származó bölcs idézetet másolgattuk a füzetünkbe ("Csak az az ismeret érdemes a tudás névre, amelynek alkalmazásához is értünk", kb.), igazán taníthattak volna valami hasznosat is, pl. hogy hogy fotózzunk le neonfényben grafittal írt szöveget úgy, hogy szükség esetén el is tudjuk olvasni. Ha valaki tudja, elárulhatná amúgy, legalább azt, hogy melyik gombot tekergessem.
Elég nyomasztó különben belegondolni abba, hogy a gimnáziumi éveimet akár hasznosan is eltölthettem volna. Tegnap az unokák iskolaválasztásáról beszélgettünk, és akkor merengtem el azon, hogy vajon mikor jutok el arra a pontra, hogy az eltelt idő által nosztalgiává puhított realitásérzékem az időskori elbutulás legelső jeleként engedi megfogalmazódni a rémes gondolatot, miszerint bárcsak gimnazista lehetnék megint. Nem mintha ne szerettem volna gimit, a tanárokat meg a távolugrógödröt, de a középiskola olyan, mint a lila haj meg a nyelvpiercing, izgalmas meg minden, de egyszer elég volt kipróbálni.
(Amúgy azért vannak ezek a béna körmondatok, mert franciául maximum 3 tagmondatból álló szerkezeteket tudok csak használni, és azokat is csupán áldottabb pillanatokban, úgyhogy muszáj kompenzálnom, bocsi.)

Különben minden okés itt, tegnap ezer fok volt, este kiköltöztünk a kétlépésnyi erkélyemre, Kuki, a pók, meg én, nevettük mindenfélén, aztán eszembe jutott, hogy a szemben lévő ház alatt, a Pierre Nicole és a rue du Val de Grace sarkán van a város egyik legrégebbi (nem látogatható) román kápolnája, és lehet, hogy egy másik május 10-én, úgy 760 éve, Szent Dénes imádkozott ott, a legelső kriptában. Szóval az van ezzel a várossal, hogy van abban igazság, hogy a Cité, a Mars mező, vagy a Latin-negyed egy nagyra nőtt, az idő dimenzióján kívül eső Patyomkin-falu, de valahogy működik. Minden cinizmusom porba sújtva, és ilyeneket irkálok ide.