érvek a fotó mellett, amelyekkel próbálom meggyőzni magam

Man Ray, Anatómia, 1930 (amúgy utálok minden fotóst, aki össze-vissza esztétizálja a testet, de itt szerencsére nem ez történik).

Mario Giacomelli (amúgy utálok minden fotóst, aki össze-vissza esztétizálja a tájat, de ő szerencsére ritkán).

Francois Nadar, Párizsi katakombák. Nagyobb méretben itt, bár ott sem látszik egyértelműen a poén, szóval az expozíció utáni fázisban, aminek nyilván nem tudom a magyar nevét, bemosódott a kép, és olyan, mintha a katakomba szelleme pózolna (amúgy utálok minden fotóst, aki ekkora mázlista).

(Amúgy, mint látható, roppant fényes kedvem van, megígérem, ma nem megyek emberek közé a vizsgát leszámítva.)
(update: jó kedvem van, ma kiderül, hogy érvényes-e az a tétel, hogy ha valaki felajánlja neked, hogy bármit kérhetsz tőle abban az esetben, ha megbuksz, akkor át fogsz menni. kösz Nító, lehet, hogy ez a stresszoldó módszerek legóvodásabbika, de pont ez hiányzott)
(update2: 13/20, assez bien, magyarul 3-as, huhúúú, oda vagyok, főleg, hogy magamhoz képest tényleg baromi jó vtam, tekintve, hogy a) februárban kb. csak a kötőszavait értettem ennek a tanárnak, aki amúgy is elég morci b) folyékonyan beszéltem, ráadásul olyasmikről, mint Moholy-Nagy viszonya Malevich-csel és a szuprematizmus alapgondolatával, ha erre valaki megkér februárban, kikacagom -már ha megértem, ugye. Érzem, ahogy átjár az erő, nagyra török, a cél a bien múzeumismeretből, húzok is tanulni.)