Ákos hazament, én pedig neki láttam a kötelező olvasmányaimnak. Kivettem ugyanis kettőt, huszonhatodikai határidővel, ami így, félórás olvasgatás után elég merész döntésnek bizonyult. Most épp Javlenszkij arcábrázolásairól próbálok valamit felfogni, ám Goldberg úr (a szerző), most épp a szegény magyar diáklány kárára, elég gyakran él a megszokott tudósgyakorlattal, miszerint nyilván az egész ortodox ikontradíció összes létező és nem létező szegmensét elemezni kell ahhoz, hogy kijelentsük, hogy ja, végülis itt a prezencia, mint olyan, nem az ismert módon konstituálódik, a kölcsönvett szakrális jelleg ellenére sem, hanem. Ez magyarul már csak ritkán húz fel, de védhetetlenül primitív képzeteim szerint az a mondat, amit legalább hozzávetőleg nem lehet elmagyarázni egy kecskének 15 másikkal, inkább a territóriumunk jelölésére szolgál, mint bármi máséra. Na mindegy, ennek ellenére már meggyőzött Goldberg, mivel nagyjából ugyanarra izgul, amire én, remélem kedves lesz és szimpatikus, és én is az leszek, már most arról fantáziálgatok, hogy ha már tudni fogok franciául a vizsgán, milyen jókat fogunk beszélgetni Vajda arcairól. Elég hihetetlen, hogy pont ugyanazzal foglalkozik, amiből legelőször szakdolgozatot akartam írni, csak aztán nem mertem. Egyébként az új témámmal talán még jobban kiszúrtam magammal, mint amennyire ezzel tudtam volna, szóval úgy tűnik, hiába minden jószándék és kishitűség, meg fogom szívni.

 Ja, apropó arcok, itt aztán tényleg van mindenféle, egy hét után arra a következtetésre jutottam, hogy a félvérek a legeslegszebbek, egy annyira szép lánnyal találtam magam szemben a nemzetközi iroda ajtajában, hogy hirtelen köszönni is elfelejtettem, európai arcvonásai voltak, de sötétebb bőre. Gyorsan el is faxolta a papírom, úgyhogy még kedves is volt, Flaki, azt hiszem feleségül kéne venned.

 Azért is ülök itthon és olvasok amúgy, mivel akut gerincfájdalmaim lettek a sok sétától (ezúton kérem elnézésed Máté, hogy annyit cikiztelek, a sors most megbosszulta). Ákos egyébként eléggé megrökönyödött tegnap a Mars mezőn, nem nagyon értette, hogy hogyan lehetett ezt a világkiállítás-szökevény Eiffel-torony vaskupacot Párizs jelképévé választani, amikor itt van például a Louvre is. Elég hamar meggyőzött, így aztán megegyeztünk abban, hogy beindítjuk a mi mini Notre Dame gagyiüzletünket, miszerint a kulcstartó méretű templom a póklábszerű támpillérein fog odaszaladni a kulcslyukhoz. Na jó, ezt talán nem kellett volna bevallanom, félek, hogy bosszúból valaki agyonüt egy Marosi kötettel.

Jaa, és hogy első kézzelfogható eredményeimről el ne felejtsek beszámolni: megtanultam a francia karakterek billentyűparancsait a wordben. Ja és rájöttem, hogy nem nagyon vagyok tisztában a külön-, és egybeírás alapvető szabályaival még magyarul sem. Hát, már megérte eljönni, ez vigasztal, mert amúgy hideg van és csak vacogok csendben.