Esős nap, gigabejegyzés

Cáfolandó a vádat, hogy ez kultúrblog volna, én meg kulturált, íme az első buli. Egy német lánnyal, Evával, egy osztrák fiúval és két koreaival elmentünk egy Mixclub nevű diszkóba, ez a Montparnasse közelében van. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a francia mainstream kifinomultabb, mint a magyar, hát nem, ugyanaz a Britney Spears és a Lady Gagára kevert tücc megy itt is, mint Budapesten a B7-ben (valamely nem teljesen világos okból itt töltöttem az eltés gólyabálom három éve, onnan tudom). Szóval a klub, úgy hajnali egyig minden jó volt, felismertük egymást a német lánnyal (igen, okoz némi nehézséget, ha nem te vagy a facebook profilképeden, tudom, hogy már mondtátok), táncoltunk, dumáltunk, de aztán. Egyből két sokk is ért, egyrészt szembesültem vele, hogy itt a mosdók gyakran koedukáltak, ráadásul a lehető legindiszkrétebb módon, persze ez még elment, ha nekik jó, nekem is. Az is oké, hogy random emberek akartak táncolni velünk, viszont amikor egy vadidegen koreai srác kapott el és harapta meg a fülem, akkor elegem lett a Mixclubból. Tudom én, hogy mi a buli (persze, ha én harapdálok másokat :), de na, az nem egy diszkóban kezdődik fél kettőkor. Evával megnyugtattuk egymást, hogy valahol már vár minket a törzshelyünk, meg fogjuk találni, ha más nem, a rue des Feuillantines sarkán vagy egy békés jazzklub, majd odajárunk a szolidan jazzes napokon, ha másutt csak őrültek vannak. Kettőre már otthon voltam, ez békés környék, lehet sétálgatni bármikor, egyáltalán, szinte bárhol lehet a Périphérique-en belül.

Reggel nyolckor a teljesen túlpörgött Kornélia rontott be a szobámba - aki egyébként a védőszentem, csak az elmúlt 24 órában megmentette a gépem egy gonosz trójaitól, segített ajánlást írni, főzött vacsorát, és még idegenvezetést is tartott Louvre középkoros részein. Szaladtam egyetemre, volt egy múzeumos órám és egy arcábrázolásokkal meg portrékkal foglalkozó Figurativitás és absztrakció című előadásom ismét Goldberggel, aki szó nélkül aláírta nekem az ajánlást, és még arra is emlékezett, hogy kedden nem voltam szemüveges, úgyhogy tündér volt. Felfedeztem, hogy az egyetemi könyvtárban van egy darab kis francia-magyar szótár, egyébként a szláv és keleti nyelvekhez vagyunk sorolva, ha valakit netán sért a halszagú, uncsi finnugor nyelvrokonság, akkor azt megnyugtatom, erről rajtunk kívül fogalma sincs senkinek. (Apropó, eddigi tapasztalataim szerint a franciák két dolgot tudnak rólunk, hogy Puskás Öcsi és a Subscribe magyarok. Egy lánynak már el is mutogattam, hogy mi az, hogy ,,nyuszifül-nyuszifül”.) Annikával, a német művtöris csoporttársammal ebédeltem, majd a könyvtárban elaludtam egy Trauner albumon.

A Louvre után Kornélia helyes kis tetőréti miniszobájában vacsoráztunk, tésztát jó sok fűszerrel és olívabogyóval, suttogva beszélgettünk mindenféléről, mivel elvileg tilos vendéget fogadnia. Egyébként úgy van ez a diákszoba dolog, hogy Párizs tele van a Haussmann-féle házakkal. Hausmann volt III. Napóleon városrendezője, ő pucolta ki a Ile de la Citét (a sziget, amin pl. a Notre-Dame van) és tulajdonképp az egész belvárost a XIX. század közepén, ő építette a sugárutakat, és a földszintes házak helyén az általában öt plusz félemeletes bérházakat, alul üzlethelyiségekkel, erkéllyel kiemelt második szinttel, az ötödik emelet felett manzárdszobákkal a cselédek számára. Mivel nincs elég kollégium Párizsban, így az önkormányzat támogatja, hogy diákoknak adják ki a régi cselédszobákat relatíve olcsón (ez is 400-500 eurótól kezdődik), bevándorlóknak elvileg nem lehet, a fiatal franciák meg többre vágynak 4 nm lakótértől, ő nem is pályáznak ilyenekre. Persze ezeket nem egészen erre tervezték, úgyhogy általában bezsúfolnak egy zuhanyt valahogy, főzőlapot, ilyesmit, de sem a csőrendszer, sem a hangszigetelés nem bírja a tempót az új időkkel, úgyhogy a szomszédok nem igazán vannak oda a diákbérlőkért. Eleve nem egyszerű itt az élet diákként az Erasmus programon kívül, Kornélia mesélt lehangoló történeteket.

Egyébként kezdem nagyjából megérteni a francia felsőoktatási rendszert, ami sokkal bonyolultabb kétéltű szörny, mint az otthoni. Vannak az egyetemek, amelyek mind fizetősek, és gyakorlatilag BA-ra bárkit felvesznek. MA-n van némi szelekció, de formálisan ez sem felvételi, hanem a professzorok választanak magunk mellé diákokat, viszont ezt csak korlátozott számban tehetik, így akikre igényt tartanak, az mehet mesterre. Emellett létezik az államilag támogatott oktatási forma, ezek az ún. Grande École-ok, itt a BA két részre van osztva, az első éves képzésre megint elmehet bárki, ezt prépának (rövidítve a préparationból) hívják, ez egy brutális, heti 6 napos, egyéves előkészítő, végén a concours-ral, a felvételi vizsgával. Akinek ez sikerül, az bekerül hivatalosan is a Grande École-ra, kap havi fizetést az államtól és két év múlva megkapja a BA, majd még két év múlva az MA diplomáját. Ez itt az elitképzés, az az előnye (pl. egy régésznek) és hátránya (pl. egy közgazdásznak) is egyben, hogy 10 évre elkötelezed magad az államnak, tehát állami alkalmazásban kell dolgoznod végzés után, bár innen kivásárolhatnak a magánvállalatok. Én a Paris X-re járok, ami az erasmusos és emigráns egyetem, a Paris I-II-re nem nagyon szeretnek felvenni nem francia állampolgárokat. Úgy egyébként maga a francia bevándorlópolitika is kimerül a bevándorlók gondos külvárosba suvasztásában és elszeparálásban. Próbálom átlátni a belpolitikát is, de mivel nem vagyok tisztában vele, hogy a politikai jellegű kérdések itt is olyan intimnek számítanak-e, mint otthon, csak szolidan merek kérdezni. Eddig csak baloldaliakkal találkoztam, az egyetemisták jelentős része is az egyébként, mindenki szidja Szárkót (Sarkozy), mivel az UMP (Union pour un Mouvement Populaire, a legnagyobb jobb oldali párt, a jelenegi kormánypárt) elég nagy pénzeket vont el a felsőoktatástól, Eszter azt mondta, hogy az École Normale Supérieure-ön, Párizs nagyjából legelitebb főiskoláján a kommunista pártnak, a Parti Communiste Français-nek is nagy bázisa van. Itt is van egyébként némi skizofrénia az alapértékek vagy micsodák vs. gazdaságpolitika között, de ennek részletes illusztrálásához még olvasnom kell némi Le Monde-ot.

Jut eszembe a kommunizmusról és a javak igazságos elosztásáról, vannak ilyen gigaturkálók Párizsban, az egyház működteti őket, nagyon olcsón lehet kapni mindenfélét (klasszikusokat 1 euróért pl.), ma délelőtt ott voltam Eszterrel, és anyaa, vettem neked valamit :)