Szóval, voltunk anyával Fontainebleau-ban, Annika némileg pipa volt, hogy nélküle mentem, de tekintve idegennyelvi ismereteink lehetetlen kombinációját, nem lett volna túl nagy móka hármasban. Annak ellenére, hogy a Bourbonok és Napóleonék lakberendezési elveit nem igazán osztom, mivel ők láthatóan hittek a bútorok és a selyemtapéta hasznosságában, azt el kell ismernem, hogy a mesterséges tó közepén lévő uzsonnázó pavilon azért nagyon cuki. 
Más, megnéztem az Emberek és istenek című francia filmet, hát ti ne tegyétek. Az első másfél órában a szorgos hupikék törpikék segítik a helyieket, aztán jön némi para, majd egy utolsó vacsora jelenet, visszafogottan caravaggio-s fénykezeléssel a Hattyúk tavára (de legalább felébredtem a zajra), aztán besétálnak a szerzetesek a ködbe, de nem is ez az érdekes. A perdöntő információt Klári néni szolgáltatta fél 11 felé, amikor hazajött az operából. Van egy jelenet, amikor helyi lány és legszimpibb francia szerzetes beszélgetnek, na az egy az egyben improvizáció volt. A következők hangzanak el kb.: XY testvér, mit gondol a szerelemről? Hát az egy őrült, veszélyes, gyönyörű érzés, ami átveszi felettünk a hatalmat. XY testvér, volt már ön szerelmes? Igen, voltam, többször is, de aztán jött egy, mindnél hatalmasabb érzés, és ez már több mint 60 éve tart.
Na de most komolyan, 8 éves korom óta arról faggattam a helyi papbácsikat, hogy mit gondolnak erről, gondolom a másik 76 db hittanos is ezt tette, azelőtt pedig az összes valaha volt elsőáldozó generáció úgyszintén. Pontosan ugyanez a válasz hangzik el az idők kezdete óra újra és újra. Ennél már csak az lehetett volna távolabb az improvizációtól, ha helyi lány megkérdi, hogy testvér, maga hogyhogy ilyen erős, sose kételkedik?, testvér meg megsúgja neki a meglepő választ, hogy gyermekem, hát kételkedés nélkül nincsen igazi hit, tudod, Tamás, az apostol stbstb. Ellenben A király beszédében Colin Firth tök jó volt, Annika mondta is, hogy továbbra is szerelmes belé.
Megint más, reggel voltam az Emmaüs jótékonysági vásárán Annával, kedves keresztények oda viszik be megunt dolgaikat, amit aztán olcsón meg lehet venni, használt mikrótól a bőrnacin át virághagymáig minden van. Ma majdnem elcsábultam egy egyeurós baba-memóriajátékra, ilyen kis tengeri lényeket kellett párosítgatni, polipot, pici rákot, langusztát, tengeri csillagot, annyira édesek voltak, és rá is volt írva a kártyákra a nevük, de aztán észrevettem, hogy 21 éves vagyok, esetleg kereshetnék más alternatívákat is a nyelvtanulásra, és hát leginkább biztosan féltékeny lenne a fekete kalapos hasbro márkájú lila bébipókom, akit a Luxembourg-kertben találtam.
Roppant dinamikusan fejlődik a francia nyelvtudásom, Louise már nem minden mondatom után röhög ki, bár azért akkor, amikor pensé (gondolat) helyett pansement-t (sebtapasz) találok mondani, nem tudja megállni, hát meg tudom érteni szegényt.
Egyébként meg egyre több francia csoporttársammal kezdek jóban lenni, életemben nem voltam még ilyen barátságos, már tudom, hol vannak az egyetemen az ingyen Le Figaro-k, több buszt ismerek, mint Budapesten (mondjuk ez nem nagy dolog, lévén az elmúlt 1,5 évemet a 72-es trolin, a kék metrón és a 47-49-esen töltöttem), és lassan utalják az ösztöndíjamat is, el se hiszem, ez a heti leltár.