2018. december 3., hétfő

Nincs fölösleges lépés

Éric Hazan André Breton-tól származó mottója ez a Párizs kultúrtörténetéről írt könyvének elején, amiből mellesleg olyan fontos dolgokat tanultam meg, mint hogy a Badinguet III. Napóleon gúnyneve, és hogy ne vegyek ótvar kötésű könyveket, mert csak ideges leszek a szálldogáló lapoktól. Na de térjünk rá az összes, immár deklaráltan nem hiábavaló lépésemre, a könyvekről majd máskor.


Szép ajtó a Saint-Sulpice-ben. A templom burkolatainak és nyílászáróinak 100%-át elnézegetném a saját álomingatlanomban is - mondjuk eddig is sejtetettem, hogy könyvtárba vagy templomba kéne költöznöm. 


A Marais negyed legrégebbi homlokzata. a rue des Archives-on, az hotel de Clissonhoz tartozik ez az álboltíves kapuzat, amelynek védelmét két kiugró őrtorony is erősíti, 1380-ra készült el. Ilyen masszív, tornyos kapuzatokat festettek az udvari festők a golgota, a keresztlevétel, a Krisztus siratása jelenetek mögé a 15-16. században, úgyhogy a Louvre régi francia festészet osztályán meg lehet nézni a középkori Párizst. 

Képtalálat a következőre: „louvre pieta saint germain des pres”

A néni fejétől a bárányfelhőkig haladva sorban: a Saint-Germain-des-Pres apátság, a három toronyból már csak a zömökebb van meg, de az még mindig áll! Mögötte, a Szajna túlpartján a Louvre, a hegyen pedig a montmartre-i apátság Saint-Pierre-nek szentelt temploma, amit ma már ugyan nehéz észrevenni a Krisztus Szent Szívének ajánlott tejszínhabos muffin mellett, de ott van lassan 900 éve. (Piéta a Saint-Germain-des-Pres-vel, 1500k, Louvre) 


A Rosiers – Joseph-Migneret kertben áll II. Fülöp Ágost városfalának egy megmaradt darabja. A falat félig az észak felől érkező angol támadások, félig a francia oligarchák ellen építtetette a 12-13. század fordulóján. 


A Saint Paul-Saint Louis templom a Marais-ban. Esett, fáztam, bementem melegedni, ezek az őrültek ugyanis kivilágítják az autópályáikat meg fűtik a templomaikat.


Kilátás a coulée verte-re, egy árkádokon húzódó fás sétányra a Bastille mellett.


Árva nyúl a Luxembourg kertben.


A párizsi nagymecset a Füvészkert mellett. 


A képen egy turiaszaurusz (vagy mi a szösz) lábszárcsontját rejtettük el.


Lutécia, a gall-római Párizs amfiteátruma az első századból, amit persze véletlenül találtak meg 1869-ben, amikor a Monge utcát nyitották meg az akkoriban itt található nyugis kis városi kerteket/vakondokat átvágva.


Mindent megeszünk, aminek nincs gerince. 


Kilátás az iskolából. Balra az immár egytornyú a Saint-Germain-des-Pres - rosszabbul élünk, mint 500 éve -  jobbra a kéttornyú a Saint-Sulpice. A telefonom kamerája nem elég ékesszóló, hogy átadja az élményt, de ezért az alkonyatért még a bennszülött párizsiak is egymást taposták a teraszon.

Kilátás a szobámból. Viharban pont úgy néz ki, mint Soutine fái az Orangerie múzeumban.


Kilátás lenne a szobámból, ha Medici Mária lennék. Szökőkút a Luxembourg-kertben.


Ha Medici Mária lennék, ilyen retinaégető színű bársonyban, GMO-s túlkapott rózsabokorszörnyek mellett henteregnék a Luxembourg-palotában, a Szenátus üléstermében. (Louis Bérault: Szimfónia vörösben és aranyban, 1895, furcsa ízlésű magángyűjtő)


A Madeleine templom kapuja. 


Erkélyhordozó sárkány a nyóckerből.


Az Opera Garnier prágai Mozart Színház a parasztpáholyból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése