Ma búcsúkirándultam, voltam St-Germain-en-laye-ben, ahol ráadásul volt egy totál izgi előadás a Karoling-kori öltözetekről, amelyet kedves friss ismerősöm végigunatkozott mellettem, pedig én előre szóltam, hogy nem érdemes jönnie, mert ad1, unni fogja, ad2, hálát cserébe nem érdemes várnia, dehát úgy tűnik, a franciák között is vannak mazochisták.

Amúgy egy perui és egy orosz sráccal ebédeltem, úgy 1,5 órán át, mivel kissé belemélyedtünk a beszélgetésbe, főleg én és az orosz, aki olyan elképesztően szépen beszélt franciául, hogy nem tudtam, hogy az irigységnek, vagy a csodálatnak adjam át magam. Semmi hímnem/nőnem hiba, semmi ragozás, totál franciásan képezte a hangokat, egyszerűen nem tudtam rajtakapni. Meg is villogtattam cserébe az úgy 50 szavas orosz tudásom, hát, kikacagott.
És végre süt a nap, a ragyáim pedig kezdenek múlni (a kezdődő ráncaim viszont nem). Szóval az élet szép, na.