Kirakatnyalogatás

Mivel hosszas kutatásiterv-javítgatás*, efeletti nyavajlygás és némi betegeskedés után végre leadtam a helyi doktori jelentkezésem (bár valószínűleg valamit eltoltam, és még ennek a Canossának sincs vége, pedig akadna még három másik...), arra jutottam, hogy engedek a kísértésnek, amit a vénasszonyok nyara jelent. Mindjárt tél lesz, csend és hó és halál - oké, hó aligha -, akkor úgyis lehet napi 10 órát gubbasztani a könyvtárban. Mivel eddig látványosság-ügyileg csak a Saint-Germain-des-Pres-ig jutottam, ami 10 percre van a főiskolától, tehát alig ér, ma délután jutalmul végigtekertem mindenen, amit valaha is szétphotoshoppolt 1 eurós képeslap formájában megpróbáltunk hazavinni mi, oktondi turisták, és a lusta tempójú bringázást csak még léhább kirakatnézegetéssel szakítottam meg olykor. Walter Benjamin nem lenne rám büszke, és tuti nem flaneur-ködne velem, attól tartok.
Ja, és a cím: a kirakatnézegetés / window shopping franciául faire du leche-vitrine, kirakatnyalogatás.

(* Én is furcsállom, hogy ezt így kell írni, de az MTA ezt mondta.)

A Diadalív is ott van a képmező szélén, győri csatástól, Rude-domborművestől, névtelen katonástól, de kit érdekel, ha a Guerlainbe is be lehet menni egy kis rekreációs szagolgatásra.

Aki nem a velib nevű városi bringával, az elektromos rollerrel szántja a kockakövet. Ez itt a Concorde tér.

Ha esetleg a Jézuskám a nemzet gázszerelőjének büdzséjével rendelkezne, akkor azt a barna oxfordot szeretném onnan középről.

A Palais-Royal a történészek szerint arról híres, hogy Richelieu visszafogott kis rezidenciája volt kardiálisi palota néven, szolid a luxus, kevés a kényelem, halála után a király megörökölte, azóta királyi palota. A művészettörténészek főleg utálják Daniel Buren csíkos kis (és nagy) kortárs oszlopait. Mi viszont azért jövünk ide, mert a Galerie Valois-ban, a harmadik udvarban található a Serge Lutens nevű parfümmárka saját boltja, ahol az összes illatuk kapható. Itt temessék el a szaglóhámom.

Jó, a kert is szép. 

Mondom. 

A pad viszont sajnos fém és hideg, mint a kétéves Luca Terézia a bölcsődében. 

Mindenki mindent fotóz, a jelek szerint a III. Sándor híd aranyozott szobrai minősülnek az haute couture helyszínnek, mert ott egy rózsaszín overallos, 195 centis szőke istennőt fotóztak-fényeltek-fésültek vagy tizen. Itt csak egy férfi kattintgat, a másik nézi.

Cuki táska, amit a jelek szerint Christian Astuguevielle tervezett a Rochas divatháznak. aki amúgy mindenféle primitív szobrokat idéző bútorokat tervez. Meg ékszereket. Meg úgy mindent. 

Azért általában így néz ki a város. Menő divatmárka és menő művész plakátja. némi szemét és főleg építkezés.