A Biennálé

(Ez nem az a Poliakoff, amiről szó van.)

Ha kőgazdag és elfoglalt műgyűjtő vagy, akkor minden bizonnyal szembesültél már a műtárgypiaci információs asszimetria problémájával. Sok a műtárgy, sok a galéria, nem árt tudni mi mennyit ér, követni kell az aukciós eredményeket, kiállításokat, múzeumi vásárlásokat (ha a Pompidou összedob egy életműkiállítást az általad gyűjtött festő oeuvre-jéből, akkor hirtelen még gazdagabb lettél, mint eddig), a festményeket pedig amúgy sem árt élőben megnézni, mivel hiába van szélessávú interneted, amivel 0,001 mp alatt töltöd le a HD képet, amit a gyakornoklányok küldtek neked e-mailben, elég valószínű, hogy a valóságtól messze áll a repró, amit a monitorodon látsz. Én például teljesen lehidaltam, amikor megláttam élőben a Serge Poliakoff nevű nagyon drága orosz származású absztrakt festő Bleu (Kék) című vásznát a galéria standján. A monitoromon korábban annyi jött le, hogy, nos, izé, különböző árnyalatú kék, ok, mit lehet tenni, de ezért kiadni egy tonna eurót? Élőben viszont konkrétan világít a kép, ami annak köszönhető, hogy a képet helyenként eltérő vastagságú, tömény, tiszta vörös pigmenttel alapozta le Poliakoff, és erre vitte fel az olajfestéket. Néha több alapszínt is használ, néha csak egy szín árnyalatait, viszont ami igazán érdekes, hogy az az eltérő vastagságú pigmentalapozás miatt a színmezőkön (egy kék pacán pl.) belül a szín különböző, a fényesebb és sötétebb fokozatát, ún. valőrjét látjuk. Ez élőben nagyon szép, és nem, Te nem tudsz ilyet, mert ez a ruszki is elég sokat variált, mire rájött, hogy néz ez ki igazán jól.

Na de vissza a lényeghez, ha gazdag műgyűjtő vagy, akkor a galeristák megszervezik neked pl. a Biennale des Antiquaires-t, ahol egy helyen láthatsz nagyon sok műtárgyat, elbeszélgethetsz rég látott, gazdag barátaiddal a műtárgypiaci eseményekről meg egyéb hobbijaidról, mutogathatod a brutális ruhatárad és ékszereid, a kelet-európai gyakornoklányok pedig bámulhatnak tágra nyitott szemmel a világra, miközben elképedve szaglásszák a teret belengő, kifejezetten az eseményre készült térillatosító parfümkompozíciót, szóval ez összességében nagyon hasznos esemény, a galéria pedig volt olyan rendes, hogy engem is elvitt.

A Biennale egész nap nyitva van, vannak viszont ún. nocturne-ök, amikor éjfélig lehet nézelődni. Az én feladatom szép ruhában és tűsarkúban mosolyogni, és válaszolni az érdeklődők kérdéseire, amelyek leginkább az árakat firtatják, ezek ugyanis nincsenek kiírva, a beszélő árcédula én vagyok. A látogatóknak különböző típusai vannak, én mindenkit szeretek alapvetően, mivel akkora öröm tölt el, ha problémamentesen sikerül megértenem és helyesen megválaszolnom a kérdést, hogy a rajtam úrrá lett eufóriának köszönhetően  még akkor sem sértődöm meg, ha nyilvánvalóan szívatnak. A főbb típusok a következők:

A kedves profi: mindent tud. Azért kérdez egy könnyűt, megköszöni a választ, hogy érezzem, hogy nem hiába állok itt, majd elmeséli, hogy a standunkon lévő négy szék az indiai gyarmati adminisztráció megrendelésére készült, a Sotheby's-nél pedig két évvel ezelőtt ment el a mi árunknál 10%-kal többért 4 db. A szék hátoldalán lévő számkód értelmezéséről részletes előadást tart, amikor nem bólogatok elég gyorsan, akkor angolra vált, valami nagyon fancy-nek tűnő brit akcentusra. Ők a kedvenceim.

A gonosz profi: mindent tud. Azért kérdez egy nehezet ("Hölgyem, pontosan hány éves volt Marie Vassilieff, amikor ezt a képet festette? És melyik kerületben lakott?"), amikor bevallom, hogy nem tudom a pontos választ, csak becsléseim vannak, méltatlankodik, hogy miért alkalmaznak a galériák hiányos műveltségű asszisztenseket. Vet még egy megvető pillantást a cipőmre, a továbbiakban tüntetően átnéz rajtam.

Bacon: Önarckép tanulmány, Galerie Dominique Levy

A kíváncsi: miután előszedeti velem valamelyik művész oeuvre-katalógusát, részletesen kikérdezi a véleményem. Melyik művet kedvelem a legjobban? Mért? Nem tudom esetleg, hogy ez az 1953-as olajkép ott volt-e a lille-i életműkiállításon? Apropó, ő nem is érti, mostanában hogyhogy nem a Gare de l'Estről megy a vonat Lille-be? Nekem is akadtak problémáim a francia vasúttal? Előbb-utóbb (előbb :(( ) rájön, hogy nem vagyok francia, milyen nemzetiségű vagyok? Magyar? Hát ez zseniális! Ugye Moholy-Nagy magyar? Hogy ejtik a nevét magyarul? Húú, Mooolie Názs? Zs? Dzsszs? Hú, milyen nehéz ez a nyelv! És azt hogy ejtik, hogy Mattis-Teutsch? Máátisz Tázsssschchcsss*kékhalál*? Ők a legcukibbak, mondjuk a főnök nem annyira szereti őket, mint én, mert sose vesznek semmit.

A gazdag gyűjtő és a gyűjteménye jeles darabja, a bombázó feleség talpig haute couture-ben. Csak a férfi miatt vannak a standon, mivel a feleség alapvetően a haute joaillerie gyűjtőnéven emlegetett többmillió eurós ékszercsodák standjaira akar menni. A férfi megkérdez vagy 5 árat, a nő csak ritkán beszél hozzám, de akkor megfogadom, hogy soha nem fogok botoxot használni. NE használjatok botoxot, mert előbb-utóbb úgy fog kinézni az arcotok, mint a Biennálé egyik fő attrakciójának feljebb jobbra.

Majd feltöltök még képeket a művekről, amiktől leesett az állam. Voltam egy párhuzamos rendezvényen is, a fiatal galériások biennáléján, amit most rendeztek meg először azok a galeristák, akik még nem elég nagy halak a biennáléhoz, azoknak a gyűjtőknek, akik nem elég nagy halak az ilyen Bacon képekhez, nagyon szimpatikus volt, arról is lesz még kép.