napi galéria, napi légy

(A valósággal való mindennemű egybeesés a véletlen műve.)

Vevő: Úristen, ez egy szuperszínes légy 1918-ból? Hát ez őrület! Fantasztikus, mondjon már valamit erről nekem kiasasszony, legyen kedves!
Magdus: Valóban, 1918, tudja, ez a megfogalmazás eléggé hasonlít az olasz futuristákéra, akik a modern technika eszközeinek felgyorsult mozgását kísérelték meg dekonstruálni, stbstb.
V: Hát ez egyszerűen őrület! Ő-rü-let! Nagyon jól mondja, kisasszony, na de árulja el, mennyibe kerül ez és mi is a címe?
M: XY euró, a címe A repülőgép landol.
V: Jesszusom, ez őrület, ez elképesztő, ez egyszerűen el-ké-pesz-tő! Na de várjon csak! Ez egy repülőgép, ugye? Ó, hát ez igazán kár, mert én imádom a legyeket. Meg persze a muslicákat is. Ez tényleg egy repülő? Hát a szívem megszakad. Valami legye nincsen? Végső esetben muslicája?
M: ....

A bejegyzés, amit december elején kezdtem el írni, de aztán sürgetőbbé vált nem kirúgatni magam az egyetemről

Hideg decemberi (és november végi) hétköznapjaim során arra a következtetésre kellett jutnom, hogy a halott művész a legjobb művész. Nem barthes-i értelemben, szó szerint. Több előnye is van a halálnak: egyrészt ugye a művész munkakínálata értelemszerűen nullára csökken, így aztán ha szerencsénk van, akkor szépen kúszik felfelé az ára, másrészt nem beszél hülyeségeket, amiket aztán nekem bele kéne applikálnom az esszéimbe, úgy téve, mintha érteném, hogy mi a pálya. Nem értem. És még az a jobbik eset, ha nem értem, van, hogy nincs is pálya.
Na mindegy, munkamentes karácsonyt akarok most már, nem pedig este tízig a Pompidouban ülni a galériás műszakom után, meg kirakatokat szeretnék nézegetni, el tudnám költeni bármelyik kedves olvasóm évi nettóját szép szürke kasmírpulcsikra és fekete bőrtáskákra. Persze a sajátomat se költöm el, általában van azért agyam. Szomorú, hogy idén nem tudom szabadjára engedni - az egész évben egy 50-es irodistahölgy posztklimax-sztájlja mögé rejtett - giccs iránti féktelen rajongásomat, nem lesz az ablakunkon hófútta tájban legelő rénszarvascsorda, és az adventi koszorúnk is csak egy darab sütiszagú illatgyertya.

És akkor a februári update:
Volt karácsonyi menü, és ami persze sokkal fontosabb, anya és Pisti főzték. (Őket nem rakom ki, mert még lesittel az anyukám bosszúból.) Egy hétig faltunk, aztán egy hétig feküdtünk az ágyban, mint a hátukra pöckölt cserebogarak. És hogy képek is legyenek: megnéztük a Boulevard Hausmann-on lévő Printemps áruház karácsonyi kirakatait. Ennek nyomán új karrierre kezdtem áhítozni, én akarok lenni a karácsony giccstengerért felelős marketinges, olyan undorítóan szép ez.

Lampionparti a Szajna utcában

A múlt héten lakberendezők világtalálkozója-gyönyörű szövetek hétvégéje volt a kerületben, ezért lampionokkal díszítették fel a környező utcákat. 

 Ez itt a Place Furstenberg feljebb, itt lakik Michelle Pfeiffer az Ártatlanság kora végén. És itt volt Delacroix műteremlakása.

Képek

Go home batobus, you're drunk. Avagy a Saint-Germain-des-Pres a Francia Akadémiára itta magát.

Bácsi épp megnyugtató magyarázatot kísérel fellelni az útikönyvében arra a sajnálatos/örömteli tényre, hogy a kentaurnak emberi és ló nemi szerve is van. César szobra a Place Michel Debrén.

Bagoly és Nyuszi újabban haute couture-ben nyomatja.

Szent Dénes barátaival, Rusticus-szal és Eleutherius-szal megy lefejeződni :( A Saint-Denis székesegyház északi kapujának tümpanonja.

József a kútban. Vagy a Télapó a kéményben, mit tudhatnám én, hármast kaptam Marositól. Saint-Denis altemplom.

Saint-Denis.

Nem vagyok egyedül

A minap javasoltam Rencsinek, hogy az ebédszünetünket töltsük a Fülöp Ágost XIII. századi városfalában való gyönyörködéssel. Mivel ez a városfal ugye elég régi, kb. annyi látható belőle, mint a pestiből, de azt azért én se gondoltam, hogy a programunk ötperces lesz és tökéletesen érdektelen. De hogy Ti se maradjatok le életünk izgalmairól, csatolom a fotódokumentációt.

Én a hellókittyvel jelölt ponton dolgozom, ez a régi város DNY-i része volt. Forrás: wikipedia

Ez pedig itt a parkoló a Rue Mazarine-en, háttérben látható maga a városfal, amivel az történt, ami a világon mindenütt az összes többivel: a város terjeszkedett, túlnőtt a falon, így aztán házakat tapasztottak hozzá - egy fallal praktikusan máris kevesebb kell felhúzni -,  a felesleges darabjait lassan elhordták, beépítették az új épületekbe.
Na és micsoda szerencse, hogy az ember nincs egyedül a mohos kövek iránti érdeklődésével: ma egy kedves turista bácsi bejött a galériába, és kedvesen megkért, hogy ugyan engedjem már ki a világítóudvarunkba, mert már járt a szomszéd parkolóban, de úgy számolja, hogy van még itt nekünk egy kis adag városfalunk a galériában is, és szeretné teljessé tenni a Fülöp Ágost-élményét. Mélyen átéreztem vágyát, és ugyan sajnos a mi falszakaszunkban valójában nincsen semmi középkori, de kiengedtem, és javasoltam, hogy fotózza le ezt is, jól mutat minden családi albumban némi nem-városfal.

És egy véletlen találat, szintén a Rue Mazarine-ről: alant Batsányi János, "a nagy költő és hazafi" emléktáblája, itt lakott 1812-15 között. Batsányival egyébként mindenkinek volt szerencséje már találkozni, akit a Mohácsi-féle könyvből tanítottak irodalomra, de igazából nem tudok hibáztatni senkit, ha nem emlékszik rá. Övé a "Vigyázó szemetek Párisra vessétek!"-sor, ő fordította le Napóleon 1809-es kiáltványát, amiben arra biztatta a magyarokat, hogy lázadjanak fel az osztrákok ellen. A Habsburgokkal békét kötő Napóleont követte Párizsba, ahol 2000 frankos járadékot kapott tőle. Miután elbukott a császár, sajnos elvesztette ezt a helyes kis belvárosi lakását (manapság itt ~10 000 euró egy négyzetméter), és nem túl minőségi váltásként átköltözhetett a spielberg-i börtönbe :(

Egy kis Párizs

(Mielőtt még bárki, csak viccelek. És a tirpák kifejezés a XVIII. század közepétől kezdve az akkori Magyarország határain belül Nyíregyháza környékére települő szlovákokra használatos, meg a Szpari-Loki meccseken a paraszt és a köcsög szavak szinonimájaként. Bennem is van tirpák vér, szóval úgy döntöttem, hogy tirpákozhatok. Továbbá: igen, lesznek még értelmes bejegyzések is. )

Még nem is érintettem azt a kruciális kérdést, hogy hogyan is néz ki a párizsi nő? Mit tegyünk, ha úgy akarunk kinézni, mintha mindig is 95006 lett volna az irányítószámunk? (Férfi olvasóim se aggódjanak, ebben a városban van egy csomó úr is, aki úgy akar kinézni, mint a párizsi nők, és nekik is jól megy, csak az ádámcsutka árulja el őket a gondos megfigyelőnek, szóval semmi sem lehetetlen.) Egyszóval: mindent a chic parisienről. (Sose mondd ki ezt nyilvánosan, ugyanis a párizsi sikk lényege az erőfeszítés hiánya. A párizsi nők így születtek.)

Mindenek előtt: mihez kezdjünk a fejünkkel? Ha a párizsi nőnek nincsen valami kifejezetten ronda bőrbetegsége, akkor egyetlen dologra van szüksége: egy sötét rúzsra. Hajfesték, szemöldökcsipesz, szolárium, önbarnítókrém, műszempilla?  Eszedbe ne jusson. Botox? Jöhet! (Ha Te vagy ez a Clara Delevigne  nevű modell, aki amúgy brit, akkor nyugi, akkor is párizsi nő vagy, ha nem vagy párizsi nő. A franciák nagyon befogadóak tudnak lenni, ha egy földreszállt istennő vagy, és nem a Maghreb-zónából jöttél, meg értelemszerűen nem vagy fekete.)

Az ysl, mannequin keresőkifejezésekkel lehet ilyet találni.

A fejed tehát rendben, na de mit viselj?
Tél van, én pedig igyekszem naprakész tanácsokkal ellátni a kedves olvasóimat, szóval elsősorban szerezz be egy oversize kabátot. Bár ez némileg furfangosan hangzik, a gyakorlatban nagyon egyszerű: menj be bármely pláza akármelyik boltjába, válassz egy (lehetőleg férfi) kabátot, és vegyél belőle a méretednél két számmal nagyobbat. A kabátod alá válassz hasonló metódus alapján egy db egyszínű férfi pulóvert is. Ha fázol, ismételd meg ugyanezt valami pólóval. Ha még mindig, akkor ismételd addig, amíg már nem fázol. Az oversize előnye, hogy akárhány réteget egymásra húzhatsz, de a francia nő immúnis az olyan pórias jelenségekre, mint időjárás, tehát próbálj meg megelégedni két réteggel. Kell a sikk, vagy nem? Na akkor ne rinyálj.

óverszájz kabát

Deréktól lefelé egyetlen választásod lehet: 5/6-os, sötét, egyszínű (felejtsd el a koptatott cuccokat, jézusom, hol élsz, 2001-ben?) skinny jeans. Nem, a leggings nem jó, az nem nadrág. (Ha az előző két mondat felét nem érted, ugorj a képes illusztrációra.) Igen, a bokád ki fog lógni. Igen, hideg van, és Magduson épp egy db harisnya, két pár zokni, egy fekete farmer meg egy bakancs van. De Magdus nem is tudja olyan sikkesen-párizsiasan mondani, hogy de fürjedzik az idő (ça caille!, jaj, de hideg van).

 

Na tehát, eddig jól haladsz, már csak a végső simításra kell koncentrálnod. Vegyél egy szép gyöngyvászon-bőr Longchamp táskát. Jól hallom, hogy azt találtad mondani, hogy nagyanyád banyatankja is ilyen anyagból van? Hát ekkora tirpák még Te sem lehetsz, jó ég!

És mehetsz is sétálgatni a sanzelizére, miután átutaltad nekem a Longchamp táskád árának 15%-át a stílustanácsadásért. Szívesen máskor is!

Egy kis Nyíregy

Nagyon rég frissült a blog, főleg azért, mert egy csomó dolgot kellett leadnom az egyetemre, és ha kötelezően írni kell, akkor nem csinálom azt hobbiból is, hanem inkább piálok, cigizek és prostikat szedek fel (utoljára szilveszterkor ittam, prostit ősz elején láttam a Bois de Boulogne-ban, és nem is dohányzom).
Fogok írni a karácsonyról is, meg a Charlie Hebdo-ról is, sőt, képek is lesznek, de van egy téma, ami mindezt beelőzte hirtelen a lokálpatrióta szívemben. Mi az, hogy felújították a Váci Mihály Művházat Nyíregyen? Én még a tervről se tudtam, szégyellem magam. Amiért viszont nem nekem kellene szégyenkeznem, az az, hogy a teljesen haszontalan helyi médiumok képesek cikkezni arról, hogy milyen világszínvonalú táncegyüttesek stílusorgiáznak benne (ezt nem én mondom, hanem a szon.hu), de nem képesek körbefotózni négy oldalról. Próbáltam utánanézni, de a nyíregyháza.hu valami kétes szöveget közölt csak az eseményekről, aminek lényegi mondanivalója tulajdonképpen az volt, ha jól értem, hogy Csabainé sucks, Kovács Feri rulz. Ezúttal az építészfórum se volt túl hasznos.

A kép a nyírséghír.hu-é

Na most ha ez itt fent megfelel a valóságnak, akkor a gyászos kronológia a következő.

A művházat amúgy is utálta a város lakosságának 90%-a, mert csúnya. (Én nem, bár az tény, hogy korszerűtlen anyagból készült és rettenetesen rondán öregedett, de lehet, hogy én is rondán fogok ugye. Viszont látszott rajta az erős, izgalmas gondolat: két pilonra függesztett híd lebeg a föld felett. Egyszerre nehézkes és légies, a minimalista szigort kis kilengések oldják fel: a nagy lyukak a pilonok tetején, a keresztvasak az ablakok előtt. Nem volt se jellegtelen, se eklektikus, és ezzel eléggé egyedül van a városban.)
A kiinduló helyzet tehát 1981-ben :(

Teltek az évek, a betonra rárohadó rozsda és az időjárás viszontagságai megtették hatásukat.
A helyzet 2006-ban: :((

A Korzót átadják 2008-ban. Kezdjük ott, hogy eleve letörném a kezét minden építésznek, aki városmagba nagy hodály plázát tervez. Oké, Finta József 1998-ban még nem tudhatta, hogy egy évtizeden belül elvesztik funkciójukat ezek az épületek, hogy aztán 2020 táján majd az utolsó szöget verje a koporsójukba az e-kereskedelem, de ne már, hogy 2008-ban ez nem volt világos mindenkinek. Az előtt meg végképp értetlenül állok, hogy Bán Ferenc cége tervezte a Korzót, mivel a böhöm nagy, értelmetlen és értéktelen épület teljesen tönkretette a mellette lévő VMK léptékeit. 
 A helyzet 2008-ban: :'(((

És akkor jön a dicső felújítás. Valami cikkben azt olvastam, hogy Bánnak is köze volt hozzá, ha ez így van, az nagyon szomorú, és vissza is postázhatná a Kossuth-díját a feladónak. Az a középre odabiggyesztett förmedvény (lépcsőház?) végképp eltörli a gondolatot, ami ebben az épületben volt, egy logikátlan, esetleges szörnyszülött lett belőle. Mindezt kétmilliárdért, amikor a városnak nyilvánvalóan kb. azóta nincs szüksége az épületre, amióta én élek. Ha volt egyáltalán még értelme annak, hogy ott állt, anyátlanul, a nem hozzá tervezett, túl magas épületek huzatjában, hát akkor az az volt, hogy volt a városban valami viszonylag friss és érdekes. Hát már nincs.
A helyzet most: :(((((((((((((((((((((((((((

Emlékezzünk rá jobb alternatíva híján így: