Margó királyné: ugyan nehéz eldönteni, hogy ez most maga a film, vagy annak szoftpornó paródiája, mivel mindenkit csak és kizárólag AZ érdekel, továbbá ha nem tudnám, hogy mibe torkollik a Szent Bertalan-éjszaka, akkor a film első fél órájából arra kellene következtetnem, hogy gruppenszexbe, de a filmnek azért vannak erényei is, például Virna Lisi mint Medici Mária, akit az imdb-adatlapja egyszerűen csak olasz istennőnek nevez, és nem tudok vitatkozni. Elég karakteresek a szereplők ahhoz, hogy ezután mindig ők jussanak eszünkbe a Pont Neuf-ön, és én se fogom többé összekeverni Medici Máriát Katalinnal, amiért külön hálás vagyok. 10/5.
Napóleon minisorozat. Borzasztó, tényleg. CGI előtti speciális effekt-bűvészkedésekkel zökkentenek ki 15 percenként a cselekményből, nem mintha kéne, mert a párbeszédek háromnegyedétől, a tré operatőri munkától és a szereplők sajátos képbe komponálásától, aminek köszönhetően úgy érezzük, mintha egy közepesen heves vitát filmesítettek volna meg a napraforgó napköziscsoportban, már a főcím alatt elfogott a szűnni nem akaró szekunder szégyen. 10/2
Vizet az elefántnak. Robert Pattinson elegáns fejét egy cuki elefánt mellé szerződtették le ehhez a semmi különös kis romantikus filmhez, amelyben a főszereplő egyetlen izgalmas szociodemográfiai sajátosságát, miszerint lengyel bevándorlók fia, csak egy bántóan előre látható poén erejéig sikerült kiaknázni. Kategóriájához képest 10/5, amúgy meg lehet lenni nélküle.
Harry Potter és a halál ereklyéi 1-2. Harry Potter az én kötelező karácsonyi programom, mézeskaláccsal és bejglivel szeretem fogyasztani, a halál ereklyéit bemutató animáció pedig a legszebb, amit valaha blockbusterben láttam. 10/7
Nocturama. Az mondjuk valahogy kiderülhetne, hogy a főszereplő 10 francia kamasz olyan, mint James Dean, ok nélkül lázadó, vagy, ahogy azt a terrorcselekmények helyszínválasztása jelzi, roppant kritikus a kapitalizmussal szemben, de ennek ellenére ez egy emlékezetes képekkel és epizódokkal teli kamaradráma thrillerbe ágyazva. 10/7,5
Cartouche. A francia Robin Hood, egy tipikus, 1962-es kalandfilm, kora gyermeke: erotikus fantázia és tolvajromantika, ahogy azt egy 12 éves prepubertás kamaszfiú elképzeli. Valószínűleg Belmondo örök sármja miatt eshet meg, hogy az otromba szexizmus, a kétdimenziós karekterek és a Bud Spencer-Terence Hill-féle bunyókoreográfiák ellenére is lehet egy kicsit szeretni a filmet. 10/5
Joyeux Noel. Habcsókosan-angyalhajasan émelyítő film arról, hogy hogyan barátkoznak az ellenséges felek 1914. december 24-én a karácsonyi fegyverszünet alatt a lövészárkokban. Ott kezd érdekessé válni a film, amikor ennek a következményei kerülnek terítékre, kár, hogy erre úgy 15 perc jut, mert 115-öt elpazaroltak Diane Krüger - amúgy tényleg gyönyörű - fejére. 10/3
Bolond Pierrot. Godard-os, francia újhullámos bohókás művészkedés, megkapóan irracionális karakterekkel, ami kicsit idegesítő lehet, amíg nem rázódik bele az ember, de aztán a végére nekem sikerült. 10/6,5, a fél pont a kedvenc filmes öngyilkosságomra megy. (Mondjuk én a Kifulladásigot ajánlanám a végzetes szerelem-témában Godardtól, ami a világ legjobb szerelmes-párizsos filmje, csak már szinte túl sokszor láttam, mondanám, ha létezne ilyen.)
Harcosok klubja. Na ezt meg ki nem látta? 10/10.
Az utolsó metró. A hájas, alkoholista Dépardieu, aki adóoptimalizálási okokból lett Putyin pincsije, itt még olyan szexi, mint Catherine Deneuve. Jó a klausztrofóbia, az ellenállás és a színházi miliő is, de valahogy mégse lett akkora durranás, mint amit az összetevők egyenként ígértek. 10/6,5
Blöff. 10/9,5
Egy lélegzetvételnyire. A párizsi helyszínválasztás miatt néztük meg ezt a katasztrófafilmet, és egyrészt többet nem tudok úgy áttekerni a place des Victoires-on XIV. Lajos szobra mellett, hogy ne a vonatkozó jelenet jusson eszembe, másrészt pedig sokkal jobb volt, mint az várható lett volna, és még a lezárás is nagyon frappás, úgyhogy legyen 10/7.
A Pont Neuf szerelmesei. Leos Carax majdnem velem egyidős Párizs-fantáziája ez a film, és ahogy a fantáziák természetüktől fogva esetlenek, kínosak, zavarbaejtőek, zavarosak és logikátlanok, úgy ez a film is az, hibái látványosak és bosszantók is, de végső soron ez egyáltalán nem számít, mert ez egy katarktikus és (nemcsak költségvetésében) nagyszabású filmélmény, a képei még hetek múlva is üldöznek, és valószínűleg hónapok, évek múlva is fognak, és persze ha igazságosan szeretnék mérlegelni, akkor mondjuk 10/7 lenne, de ha ilyesmivel állunk szemben, akkor a méricskélésnek nincs semmi értelme, úgyhogy ha egy filmet nézel meg 2019-ben, akkor az legyen ez.
Brexit. The uncivil war. Benedict Cumberbatch szuperséges ebben a politikai dokudrámában is, amiből kiderül, hogy a közösségi média-alapú adatbányászat és személyre szabott üzenetek segítségével két kiló félig hámozott krumplit is meg lehet választatni diktátornak. 10/9
London spy. Kicsit kevesebb mélységesen mély tekintettel és filozofikusnak szánt párbeszéddel még sokkal jobb lehetett volna, pedig azért így is BBC-minőség. 10/7,5
Lobster. Kicsit Zöld henteses, dán humorú utópia, ilyen jelentékeny alakításokat ritkán látni full jelentéktelen mellékszerepekben. 10/7.
Állj mellém. Szinte bánom, hogy sosem voltam 12 éves kamaszfiú, és nem olvastam a Donald kacsán kívül más képregényt. (De én is egy nyáron át jártam a Bocskai-vasúti hídra, hogy egy szegény elütött pulin tanulmányozhassam a test lebomlását). 10/10
