mindig is nagy rajongója voltam a temetőknek...

...ugyanis minden van bennük, ami egy átlagos közparkban (wc, mókusok, nap, fű, pad), viszont sokkal kevesebb az ember. Még vénasszonyok nyara volt, október közepe, nem ilyen nyálkás hideg, amikor Rencsivel elmentünk a közeli temetőbe, a Pere Lachaise-be, ahol ráadásul találtam egy király fekete h&m pulcsit Abélard és Heloise sírjánál, azóta is hordom. Ez a temető egyébként elég menő hely, itt nyugszik Jim Morrison, Edith Piaf, Moliere és még sokan mások, úgyhogy meg is néztem, mennyibe kerülne itt oszlani,tehát 1 db 1x2 m-es sírhely

-harminc évre 2.329 €, ~700 000 Ft, 

-örökre 10.911 €, ~3 300 000 Ft.

Mivel igyekszem olvasóimat a blaszfém témákban is kellően alapos információkkal ellátni, álljanak itt referenciának  nyíregyi Morgó (Északi temető) árai, természetesen a legjobb részen: 

-hatvanöt évre: 87 000 Ft

-száz évre: 135 000 Ft.

Na jó, lépjünk is, az idő szép volt:

 Géricault sírja. Ő a francia festészet tragikus sorsú zsenije, 32 évesen meghalt, de addigra festett lóversenyeket, pszichiátriai betegek portréit, az 1819-es szalonon pedig mindenkit földbe döngölt a Medúza tutajával.

 Camille Corot, a barbizoni iskola festője, szép tájképeket festett borongós színekkel.

 Rencsi épp az egyetlen alakban használt igéket tanulja. Ci-gît, itt nyugszik, írja Daumier sírköve. 

 Oscar Wilde szfinx alakú sírját mindenki lesmárolja rúzsos szájjal. A leszármazottak, szegények, agyfszt kapnak ettől, ezt kiválóan tükrözi a síron olvasható kiírás kissé hisztérikus hangvétele, inkább wellness-hétvégére költenék a félévenkénti sírtisztításba invesztált 1-2000 eurót. Oscar Wilde felteszem röhög, és a Sziámi Fogjad már meg című számát dúdolja magában.

 Holokauszt-emlékmű, az a szobrász csinálta, aki a pár bejegyzéssel odébb látható Dreyfus-t.

 A franciák kis (mű)márványtáblácskákat tesznek szeretteik sírjára, a megboldogultra jellemző hobbik vagy virágok, angyalkák díszítik ezeket. Az úr itt pl. a jelek szerint taxis volt, aki az Eiffel-toronynál standolt, és szabad idejében horgászott. Véleményem: ...

 

 ... a köbön.

Ez pedig itt egy figyelmeztetés Mátusnak a párizsi maffiától, hogy a memóriakártyáját sajnálatos módon enyves kis kezeinkben felejtette, szóval ha túl unalmas lesz az életem, akkor majd kiteregetem az övét.

Nénik, Flaki, kávé, ruszki festő

Hogy legyen kép ehhez a bejegyzéshez is, ez itt Valery Koshlyakov kiállítása a Réfectoire des Cordeliers-ben, ami egy XIV. századi kolostor utolsó megmaradt darabja, a régi ebédlő. A forradalom alatt a kolostor kórházként üzemelt, aztán lassanként a szomszédos orvostudományi egyetem, a Pierre-et-Marie-Curie foglalta el a használható épületrészeket. Szóval a kiállítás kifejezetten ide készült, a hatalmas vásznak mindenféle klasszikus témát/művet dolgoznak fel: balra Poussin Apollója, Rigaud XIV. Lajosa, a mainneville-i Szent Lajos szobor, barokk medálionok, monumentális formátum, de könnyű, szinte áttetsző vízfestékkel. Kivételesen tényleg megpróbáltam elfogadható fotókat készíteni, géppel, nem mobillal, illetve még nekik is estem képszerkesztővel, hogy azt lássátok, amit én láttam, de sajna ez a maximum, ami tőlem telt egy ablaktalan, sötét teremben, direkt fénnyel a vásznakon. Lényeg, hogy nagyon hatásos és okos kiállítás volt ez, láttam vagy háromszor, mert pont az ebédszünet-akciórádiuszomba esett. Beleesik még a Gibert Jeune, egy bazinagy könyvesbolt is a Saint-Michelen, ami minden, amit délután egy és kettő között kívánhatok: anélkül tartózkodhatok egy meleg helyen, hogy vásárolnom kellene valamit, és még a szórakoztatásomról is gondoskodnak a könyvek.

Tegnap például egy, a hamisításról szóló könyvben azt olvastam, hogy Pierre Bonnard festő felesége halála után összedobott egy végrendeletet, amit szignált is a megboldogult Madame Bonnard nevében, hogy hozzáférhessen közös vagyonukhoz, amibe természetesen a saját művei is beletartoztak. Elkövette viszont azt a kellemetlen hibát, hogy az asszony halála utánra dátumozta az iratot, amit észrevett a többi örökös, így kezdetét vette a több évig tartó hagyatéki eljárás, mialatt a szegény festő hozzá se nyúlhatott a saját, kész műveihez. Hamisítsatok tehát okosan, ne szignáljátok például korai, hamis Kassákjaitokat golyóstollal, mert azt csak 1924-ben kezdték sorozatgyártani, stb.

Itt volt egyébként Flaki, aki teljesen érzéketlen a fenségesre, a Saint-Eustache-ban ücsörögve, miközben az agyunk az alábbi látványt próbálta befogadni, ő kifejtette, hogy nem hiszi el, hogy a katedrálisépítésbe ölt erőforrások felhasználásának nem lehetett racionálisabb módját választani.

Flakit az az érv se győzné meg, hogy pl. a tarte aux fraises nevű francia sütemény felzabalásának 25 perces, részletes fotódokumentációja (a sokezer eurós Perriand asztal fölött, amúgy), a megfelelő instagram-filter kiválasztása és a hozzá járó, könnyed, mégis frappáns szöveg kigondolása például sokkal kevésbé racionális erőforrás használat, na de neki legyen mondva.

Amúgy meg hideg van. A franciákat ez láthatóan nem érdekli, hiperkarcsú alakjukat eszük ágában sincs több réteg ruhával eltakarni, csupasz bokával rohangálnak fel-alá a Boulevard Saint-Germain-en, már a látványuktól dönteném magamba a forró kamillateát. Furcsa hely ez a hatodik kerület különben, teli van vékony, szívós nénikkel, arcuk sima, ajkuk telt a botoxtól, Longchamp táskát hordanak és bordó rúzst. Éppcsak átsuhannak a boulevard-on, nem szeretik a tömeget,a Rue St-Andé-des-Arts-ból áradó illatot, a marseille-i szappan és a libanoni fűszerek bizarr, mégis finom keverékét. Én nagyon, ma is ott kávéztam, ezt a hülye novembert nem lehet bírni napi eggyel.

soron kívüli beszámoló a nap sikerélményéről

Sajnos az ember (én legalábbis) mérhetetlenül irreleváns apróságokat szokott megtenni a siker mércéjének. Az én irreleváns, irritáló apróságom Monsieur Lazac. Ő egy hetvenöt körüli gyűjtő, épp csak az első tüneteit mutatja a leépülésnek, de a feledékenység, az elhalkuló, hadaró, néha kissé összefüggéstelen beszéd mögött azért eltéveszthetetlenül ott van egy csillogó intellektus. Amit főként arra pazarol, hogy másokat oltogasson vele, ez a szomorú igazság, és ugye ki a más érdemli ki ezt általában, mint a kedves kelet-európai Magdus, aki töri a franciát? A legrosszabb egyébként, hogy M. Lazac látszatra ártatlan, mint a ma született bárány, jön, kedveskedik, dumál, te belemész, kedveskedsz, dumálsz, és amikor épp visszakérdezel valamelyik dörmögésre, akkor hirtelen nyilall beléd a bizonyosság, hogy épp gúnyt űz belőled.
Ma viszont bejött hozzám, dumált, jó százalékban értettem a motyogást, válaszoltam (de legalábbis mosolyogtam) értelmesen, csak néha kellett visszakérdeznem, még a futuristákkal kapcsolatos ismereteimet is fitogtathattam, egyet is értett velem, és azt a képet vette meg, ami mellett érveltem, mi több, másokról tett nekem gúnyos kis megjegyzéseket, és nem rajtam ironizált. Nem állítom, hogy ettől jobban kedvelem, de először történt meg, hogy nem éreztem magam kiszolgáltatottnak pusztán attól, hogy vele beszélgetek. A siker töppedt, gonosz öregember ízű, de zsír!

 Ilyet kérek az Izába. A törpicsekek nem igazán veszik a szívükre, hogy olyan töpszlik.Valahol a Beaubourg-nál lőttem őket.

A FIAC-ról is van pár képem, egyébként írtam is róla, aki érdekel, ott sokkal jobb fotók vannak, mivel azokat szerencsére nem én csináltam: http://apokrifonline.wordpress.com/2014/11/10/megujulasi-kiserletek/
Rebecca Horn: Volcano Metamorphosis 2014-es műve a Galerie Thomastól. Nagyon ronda lepke billegteti a nagyon ronda szárnyait egy vulkanikus kőzeten.

FIAC, Nick van Woert 2014-es munkája, üveggyapot, műanyag. A szobornéni beleplaccsant némi műanyagba, ami a túloldalról olyan, mint a zavaros vízfelszín.

Anish Kapoor Untitled-jében pózolok, ilyen képe tuti mindenkinek van, aki idén megfordult a FIAC-on, és nem szégyellte diszkréten arrébb tuszkolni a többieket.

Párka.

 Tom Wesselmann, Smoker, 1975, olaj, vászon.

 Anna és Bernhard Blume: "Kontakt mit Baumen" aus der Serie "WALD", 1980, Galerie Francoise Paviot.

Rencsi pózol azzal a bárral, ahová a Simon mágus a hasonló című filmben beül a francia csajjal, majd a közös nyelv hiányát áthidalandó random váltogatja az "oui" és '"non" közbevetéseket, kevés sikerrel. Még sincs egyéb menedékünk, én is ezt teszem, ha minden kötél szakad :(

A Notre-Dame előtti téren, a föld alatt van egy múzeum, ahol meg lehet nézni mindazt, ami a térből a Haussmann-i városrendezés előtti időből marad. Gyakorlatilag nagy kődarabokat láthatunk tehát az I. századtól a második császárság idejéig, és bármilyen oktondian is hangzik ez így - ki fizet azért, hogy random köveket bámuljon? - de mégis nagyon érdekes múzeum ez, sok leírással, nagyon szép vizualizációkkal bemutatja a Cité és Párizs történetét. Ez a képkocka itt pl. a Notre-Dame építési fázisait modellező 3D-s animációból származik, lehet közelíteni-távolítani és körbejárni az épületet fázisonként.

 Igazán beszúrhattam volna egy másik nézetet, de sajnos béna vagy, és rosszabb annál a net, hogy ezt korrigáljam.

Mi csak kávéztunk az Hotel du Nord-ban, nem akartunk lelőni egymást, mint Renée meg Pierre.

Bitches only, az Hotel du Nord wc-jének ajtajáról lőttem ezt, a Canal Saint-Martin partján Arletty, a legendás színésznő néz búsan. Csináltunk mást is, nem csak híres filmhelyszíneken hesszeltünk, komolyan.

Sucker welcome, Louis Jouvet, az Hotel du Nord férfi főszereplője, és egy gonosz őz. Mindenki döntse el, melyik-melyik.

 Canal Saint-Martin.

Canal Saint-Martin, a srácok, meg Renátó.

Helló

Na hát a blog sajnos elég hamar hanyatló szakaszba lépett, a következő okok miatt:
- most volt a FIAC, ami egy vásár, majd írok róla még, a lényeg, hogy vasárnap is dolgoztam, pedig az az egyetlen szabadnapom
- nincs net a galériában újabban, így ebédszünetben/sunyiban se tudok blogot írni

Továbbá alapvetően az alábbi problémákkal való küzdelemmel teltek az elmúlt napjaim:
- visszatérő felfázás, felfázás visszatérésétől való rettegés
- normális állapotban 100/40-es vérnyomásom 120/60-asra való visszaküzdése 180/100-ról, miután felb.sztam az agyam a lakótársaimon, lehet hogy terápiás céllal fogok a kis szottyadékoknak szentelni egy hosszabb bejegyzést
- az egyetemek különböző picsogásaira való reagálás (nem, nem fizetek 10 rugót csak úgy; nem tudok hazamenni vizsgázni, legyen valami légyszi; nem igaz, hogy nem lehet legyártani a diákomat, mert az anyám a NEK-lapomon dr. a FISZ-lapomon meg nem doktor baz' stb.)
- szakdolgozatok szemináriumi dolgozatok, cikkek
- a hivatalos munkám

De jönnek még jobb idők, pl. holnaptól ;)

A kínai orvos és a magyar páciens véletlen találkozása a műtőasztalon

(Valójában nem a műtőasztalon, hálaazég, csak megfelelően költői címet akartam adni .p) Szóval a sírásra görbülő szám velem született kielégíthetetlen kíváncsiság arra ösztönzött, hogy megismerkedjek a francia egészségüggyel  is közelebbről. Felfáztam ugyanis, mindenkinek szívből ajánlom, aki úgy érzi, hogy nincsenek elég szabatos fogalmai az alhasi fájdalom különböző árnyalatairól. Igyekszem vicces lenni, de amúgy nagyon nem vagyok vidám, mert emiatt nem tudtam ott lenni a galériánk kiállításának megnyitóján.
Mint megtudtam, van itt is háziorvos, médecin général(iste), gondoltam tökéletesen megfelel nekem a főbérlőé, de ő sajnos nem vállalt, mert teli volt, úgyhogy Pierre exorvosát választottam, akivel azért szakított, mert nem vette észre az orrpolipját időben, ellenben bejelentkezés nélkül is fogad. Nekem nem volt szükségem diagnosztikai csúcsteljesítményekre, úgyhogy eltéptem hozzá, hamar, 5-6 érdeklődő telefonhívás után leküzdöttük azt az alapvető problémát, hogy emberünk érthető módon még sose látott külföldit és EU-s egészségbiztosítási kártyát. Miután lebetűztem a nevem párszor - mádmázel Gükszá Mágdá, a Magdolnáról már lemondtam - és ő előásott a rendelő alapterületének felén festőien végignyúló szeméthalom aljáról néhány receptet és számlát, már egészen megkedveltük egymást, ő be is regisztrált a rendszerébe, pedig mondtam, hogy nem emigráltam, haza fogok menni. Mondhatni rájöttem, hogy mért is járnak hozzá olyan kevesen, hogy időpont nélkül is fogad, és csak az alapdíjat kéri el.

De minden jó, ha a vége jó, már jól vagyok, és ezt a bejegyzést amúgy a blog történetének leginformatívabbja fogja követni, Miként hajtsuk be az OEP-től franciaországi gyógykezelésünk költségeit? címmel, hogy legyen itt valami hasznos tartalom is. Előre látom, hogy óriási móka lesz, szegény anyámmal koprodukcióban. Szerencse persze, hogy a kísérletet  ~30 euróval fogjuk eljátszani, főként a kíváncsiság kedvéért, nem pedig egy 2 000 eurós kórházi számlával, de ez persze  a kaland-faktort nem csökkenti.

Magdus, amint épp indul elvenni, ami jár

szép ez a párizs, de drága?

Igen, Párizs szép is, meg drágább is, mint Budapest, ez nem túl meglepő, viszont ugye a keresetek is magasabbak. Mivel sajnos nem eszem Big Macet (és eddig egyszer vettem a KFC-ben egy helyi, Longernek megfelelő szendvicset, de annyira rossz volt, hogy a jövőben inkább lerágnám a fakérget a Luxembourg kert gesztenyefáiról, ha választanom kell) így a gyorskajás árindexek helyett inkább valami testhezállóbból indulok ki.

Franciaországban 35 órás egy munkahét (ójee!), a minimálbér (SMIC, salaire minimum interprofessionnel de croissance) bruttó 9,53 euró és kb. nettó 7,39 óránként - itt sávos adózás van, nem egykulcsos adó, minél többet keresel, annál többet adózol. Tehát legalább ~1100 eurót mindenki zsebre tehet havonta, ösztöndíjak és különböző munkabérek varázslatos kombinációjának köszönhetően még én is. A felmerülő költségek:

 - Lakhatás: drága. Irtó drága. Egy főre reálisan a lakbér plusz rezsi 600-700 euró, ha egyedül lakik az ember egy szobában (és nem egy garzonban!). A mi esetünk jóval kedvezőbb, de mi mázlisták vagyunk, köszönhetően egy nagyon kedves csoporttársam kontaktjának, szóval ez nem mérvadó, de kijelenthető, hogy az ember havi bérének fele az albérletre megy el, már ha talál valami lakhatót. Ami a hírek szerint nem lehetetlen, de azért Krisztus második eljövetele valószínűleg hamarabb következik be.

Kedves kis szoba, 700 euró lesz. Forrás:lebonbon

- Bérlet: 70 euró havonta az első két zónára érvényes bérlet. A következő egyenletet kell megoldani az albérlet kiválasztásnál: minél messzebb laksz a Notre Dame főoltárától, annál olcsóbb lakbér, de annál drágább a bérlet. Fontos változó persze a munkahelyed, az én galériám Notre Dame-tól úgy 2 km, és amúgy is csak végső esetben akartam a helyi Hungária körúttól (Périphérique) kijjebb költözni. A teljes árú bérlet megvásárlásához 10 órát kell dolgoznod, ha minimálbért kapsz. Magyarországon elvileg nettó 66 483 Ft a havi nettó minimálbér, ez 415 forintos órabért jelent, amit én nem vagyok képes elhinni, olyan szomorú, a havi bérlet 10 000 Ft kb., tehát 24 órát kell dolgozni érte.

- Kaja: a szolgáltatások nagyon drágák, egy kétfogásos, menüs ebéd 20 euró egy jobb helyen, innen meg minden felfelé, tehát mi ezzel nem igazán élünk, inkább főzünk otthon. (Otthon sem rendeltem soha ilyen kiszállítós, ápdét menüs akármiket a melóhelyre.) Egy menő baguette (ún. baguette tradition) 1,10 euró, egy bénább 0,90, számoljunk eggyel. Fél kiló csirkemell kb. 5 euró, 6 db tojás 1,65.  A kedvenc kekszemből egy doboz 1,12. Tehát az árszínvonal magasabb, mint otthon, de a vásárlóerő-paritás nevű hasznos mérőszám azt mutatja, hogy kajálni arányaiban kb. annyiba kerül, mint otthon.

Kedves kis kaja, 274627 euró lesz. Forrás: finedininglovers.com

- Kozmetikumok, tisztálkodószerek: vehetsz csipkebogyó illatú, shea vajas tusfürdőt az L'Occitane-ben, vagy sokféle illatú Balea habfürdőt a Rossmannban/Leader Price nevű shit budget cuccot a Franprix-ben, ahogy tetszik, az ár magasabb 20-30%-kal, de vásárlóerő-paritáson számolva kb. ugyanannyi.

- Ruha, cipő, kiegészítők: a nem second hand verzió sajnos 40-50%-kal drágább, mint otthon, és az általános drágaság itt vásálóerő-paritáson is megmutatkozik. De egyrészt mi nem emigráltunk örökre, szóval nem itt kell ruházkodnunk, másrészt pedig ki lehet menni Saint-Denis-be, a külvárosi kínai boltokban és turikban meg lehet venni olcsóbban, ami kell. Korrekt, nem gagyinak látszó táskát vettem már ott 15 euróért, ruhákat még nem, de feltételezem, hogy azokon azért látszik a minőségbeli különbség is, bár ki tudja.

Tudom, hogy nem túl differenciáltak a mérőszámaim, hiszen Pesten valószínűleg nem minimálbérből él az ember, vidéken meg nem 10 000 a bérlet, továbbá én pl. még életemben nem diákmelóztam 700 Ft-os órabérnél kevesebbért, ha épp kifejezetten pénzszerzési céllal végeztem munkát, nem pedig ingyen, szerelemből, de ez szerencse és budapesti bérszínvonal kérdése.