:-*

Antoine Pevsner feje ezúton is puszil mindenkit a Pompidou állandó kiállításáról ;)

képek

 Hajni, Irina, Ruxandra és én

Hajni, Anglia és én

Ha valaki eddig nem hitt volna nekem, itt a bizonyíték, hogy tényleg Párizsban vagyok, most küldte a képeket Ruxandra. Parc de Bercyben pózolunk, a már nem emlékszem melyik országot ill. az Angliát ábrázoló dögös kis figurával.

Tegnap voltam St-Denisben, ami ma Párizs kissé tré külvárosa (,,kevésbé frekventált", ahogy az a kedves fogorvos lány fogalmazott, aki elkísért Suger apát katedrálisáig, gondolom elég elveszettnek tűntem), nevét Dénesről kapta, Párizs első püspökéről, akit itt temettek el a 3. században. Én egyébként Kornélia beszámolója alapján rosszabbra számítottam, semmi különös, kínai jellegű ruha- és bizsuboltok a sétálóutcában, szélben kavargó szemét, vurstli és bolhapiac a katedrális előtt, olyasmi, mint Nyíregyházán a Hatzel téren szombatonként, kínaiak, négerek, indiaiak, lerobbant házak, gesztenyés bácsi, furcsa, számomra teljesen érthetetlen akcentusok. Turisták alig, úgyhogy nyugodtan olvasgattam a jegyzeteimet, bámultam a kilencvenes évek elején restaurált ablakokat, a XIII. századi sírkőlapokat, amíg lilára nem fagytam, aztán iszkoltam vissza a metróhoz.

szép nap a mai,

mert ma szóltam hozzá először egy előadáshoz, ráadásul értelmesen, és kétszer is, és van még itthon gesztenyelekvár. na megyek is úszni a boldogságban és a gesztenyében.

Vége a szünetnek, erre főként az ébresztett rá, hogy Arthur, Klári néni unokája már negyed nyolckor becsörtetett a lakásba és bebástyázta magát a tv elé. Mivel a szülei csak hétvégén engedik, hogy eme kedvenc időtöltésének szentelje szabadidejét, így állandóan a nagymamájánál lóg suli előtt, ebédszünetben és suli után is. Egyébként még mindig nem értek egy szót se a hozzám intézett mondandójából, pedig a nővérét már nagyjából tudom követni, úgy tűnik Arthur az abszolút advanced szint. Ellenben a Pompidouban összebarátkoztam az egyik teremőrrel, megmutogattuk egymásnak a kedvenceinket, eléggé kiakadt azon, hogy én szeretem Hans Hartungot, nem nagyon győzték meg az érveim (viszont legalább értette őket, ez sokat dobott az Arthur által földbe döngölt önbizalmamon), viszont pl. Hantai Simon tetszett neki, meglepődött, hogy magyar (egyébként több magyar származású művész is van a Pompidouban: Hantai, Moholy-Nagy, Péri László, Kemény Zoltán, Lucien Hervé, csak hogy növeljem a bennünk lakozó honderűt <ami ugye Budapest neve másképpen, na jó, nem írok gyökérségekről>), és végül megígérte, hogy bevisz szerdán a Mondrian/De Stilj kiállításra, ami nagyon kedves ám tőle, mivel az fizetős még a diákoknak is. Szóval, jó lesz a szerdám.

Hétvégén voltam a román lányokkal és Hajnival Village de Bercyben, ami régen a borászok piaca volt, sok vendéglővel, most turistakopasztó és elég lepusztult park, szóval ez a program nem igazán jött be, de legalább megtanítottunk egymásnak románul és magyarul az erre alkalmazható kifejezéseket (,,nem rossz ez, csak másra lesz jó"), úgyhogy aztán megnéztük a Panthéont, ami a Szent Genovéva (Párizs védőszentje, imáival ő védte meg a várost a hunoktól) templomból lett nemzeti emlékhely, olyan helyes kis ereklyékkel, mint Gambetta szíve (III. Naplóleon bukása után a III. francia köztársaság belügyminisztere, a porosz-francia háborúban serénykedett), Voltaire, Sufflot (a Panthéon tervezője), Hugo meg minden nevesebb francia porhüvelye. Egyébként az döbbentett meg igazán, hogy a franciák még mindig relevánsnak tekintik ezt a gigantikus kriptát, mivel Chirac kezdeményezésére Dumast 2002-ben vitték át a Panthéonba Villers-Cotterêts-ből, a szülővárosából, ahol eltemették. Ráadásul az újratemetés során a koporsót négy, Athosnak, Porthosnak, Aramisnak és D'Artagnannak öltözött katona vitte. Minderről egyébként a kriptában, egy, az izgibb temetésekről szóló dokumentumfilmből értesültem, ugyanitt Chirac beszédét is meg lehet hallgatni, ami nagyjából arra fut ki, hogy Dumas a köztársaság, a szabadság-egyenlőség-testvériség muskétása volt Zolával és Hugoval együtt. Hát, kicsit furcsák ezek a francia elnökök, illetve a franciák, akik ezt képesek voltak pókerarccal végignézni.

francia józene

Ezt hallgattuk ma. Fusson, akinek nincs bora, ez a fekete zongora. Szombaton megyünk amúgy egy újabb klubba, megismertem két magyar lányt (az egyikük EC-s btw), hétvégén valószínűleg elnézünk St-Denis-be, szóval lehet, hogy történni fog annál izgalmasabb is, minthogy A könyvtárból átmegyek B könyvtárba. Egyébként rossz hír, hogy elég kevés forrásom van a szakdolgozatomhoz, jó hír, hogy úgy néz ki, hogy az összeset sikerül kisírnom valahogy szigorú őreik karmai közül.

Tegnap találkoztam amúgy a legelső döbbenetesen jóképű francia férfivel, ám kiderült, hogy nem is francia, illetve, hogy 60 felett van. Nító, azt hiszem soha többé nem kellene beszélnem veled, nem vagy rám túl jó hatással.

fura, nyomi kis fém alma a Place de Clichy-ről üdvözli nyíregyházi kollégáját

Monsieur Alma zavarba ejtő módon földgömb is.
itt pedig a nyíregyi cimbi :)
(Szemfüles olvasóim <Flaki> bizonyára észrevették, hogy megtanultam linkelni, és most muszáj jó sokszor csinálnom, nem tehetek róla.)

A mai meglepi:

Max Ingrand, francia üvegművész és dekoratőr. A Montmartre-on, a Sacré-cœur lábánál bújkál a St-Pierre, Párizs egyik legrégebbi alapítású temploma. A XII. század közepén kezdték építeni egy meroving templom maradványaira a szentély falait, tehát nagyjából a St-Germain-dés-Prés-vel egyidős, a hajó XV. századi. Na de, a lényeg: az ablakok Max Ingrand munkái, 1953-ra készületek el, és nagyon durvák. Ha valaki netán hasonló izgalomba jönne a képek láttán, akkor szívesen lefordítom az ikonográfiai programot, megtaláltam franciául. De egyelőre önuralmat gyakorlok, és nem élek vissza kitartó barátaim türelmével :)
Még egy.
És még.  
Másfajta üveg.
Végül egy asztal.

Na és a nap legfontosabb tanulsága: ne énekelj a Montmartre-on disznóságokat (konkrétan a szegény Diánát) még magyarul sem, mert az a négyfős család, aki mögötted sétál, törvényszerűen szintén magyar lesz, és bármilyen jól szigetel Flaki fülhallgatója, hallani fogod, ahogy leparasztoznak. Fájt, úgyhogy ezentúl viselkedni fogok, ígérem.