pókica

A szívem mélyén mindig is féltékeny voltam Annura Václáv miatt, na de ennek vége, köszönhetően a nagyjából 4 éves jótevőmnek, aki elhagyta ezt a kis pókot. Most vagy nevet adok neki, vagy odaadom Max húgának. Tudom, hogy melyik az érett döntés, na de mégis, már vagy 10 éve nem volt ilyesmim. Esetleg szülhetnétek gyorsan egy gyereket a pókhoz, kedveseim.

Ja és a jó hír, anya hazavitt 3 üveg gesztenyelekvárt, azé, aki hamarabb jelentkezik érte, nyíregyháziak előnyben, hajrá.

a már emlegetett Matta

Matta 1945-ös Xpace and the Ego című képe, "az ember természeti, politikai és morális katasztrófákkal szembeni tehetetlenségének szimbóluma", hogy a Pompidou némileg felvágós leírását idézzem. Alul Éva habzsolja az éden összes gyümölcsét, feljebb egyéb perverz dolgok, részletekbe nem bocsátkoznék, hisz jólnevelt lányka vagyok :)

Amikor anyukám 91 körül Párizsban volt, csinált pár képet, az egyiket erről, a Pompidou melletti szökőkútban lakó színes srácról és a kígyóról ott előtte. Amikor megláttam, teljesen odavoltam, folyton ezt szorongattam, egy idő után rajta maradtak az izzadt kis ujjlenyomataim, aztán el is szakadt talán. Nem is tudtam, hogy van olyan, hogy Eiffel torony, azt gondoltam, itt minden ilyen. És végülis, tulajdonképpen létezik a megfelelő nézőpont.

Szóval, voltunk anyával Fontainebleau-ban, Annika némileg pipa volt, hogy nélküle mentem, de tekintve idegennyelvi ismereteink lehetetlen kombinációját, nem lett volna túl nagy móka hármasban. Annak ellenére, hogy a Bourbonok és Napóleonék lakberendezési elveit nem igazán osztom, mivel ők láthatóan hittek a bútorok és a selyemtapéta hasznosságában, azt el kell ismernem, hogy a mesterséges tó közepén lévő uzsonnázó pavilon azért nagyon cuki. 
Más, megnéztem az Emberek és istenek című francia filmet, hát ti ne tegyétek. Az első másfél órában a szorgos hupikék törpikék segítik a helyieket, aztán jön némi para, majd egy utolsó vacsora jelenet, visszafogottan caravaggio-s fénykezeléssel a Hattyúk tavára (de legalább felébredtem a zajra), aztán besétálnak a szerzetesek a ködbe, de nem is ez az érdekes. A perdöntő információt Klári néni szolgáltatta fél 11 felé, amikor hazajött az operából. Van egy jelenet, amikor helyi lány és legszimpibb francia szerzetes beszélgetnek, na az egy az egyben improvizáció volt. A következők hangzanak el kb.: XY testvér, mit gondol a szerelemről? Hát az egy őrült, veszélyes, gyönyörű érzés, ami átveszi felettünk a hatalmat. XY testvér, volt már ön szerelmes? Igen, voltam, többször is, de aztán jött egy, mindnél hatalmasabb érzés, és ez már több mint 60 éve tart.
Na de most komolyan, 8 éves korom óta arról faggattam a helyi papbácsikat, hogy mit gondolnak erről, gondolom a másik 76 db hittanos is ezt tette, azelőtt pedig az összes valaha volt elsőáldozó generáció úgyszintén. Pontosan ugyanez a válasz hangzik el az idők kezdete óra újra és újra. Ennél már csak az lehetett volna távolabb az improvizációtól, ha helyi lány megkérdi, hogy testvér, maga hogyhogy ilyen erős, sose kételkedik?, testvér meg megsúgja neki a meglepő választ, hogy gyermekem, hát kételkedés nélkül nincsen igazi hit, tudod, Tamás, az apostol stbstb. Ellenben A király beszédében Colin Firth tök jó volt, Annika mondta is, hogy továbbra is szerelmes belé.
Megint más, reggel voltam az Emmaüs jótékonysági vásárán Annával, kedves keresztények oda viszik be megunt dolgaikat, amit aztán olcsón meg lehet venni, használt mikrótól a bőrnacin át virághagymáig minden van. Ma majdnem elcsábultam egy egyeurós baba-memóriajátékra, ilyen kis tengeri lényeket kellett párosítgatni, polipot, pici rákot, langusztát, tengeri csillagot, annyira édesek voltak, és rá is volt írva a kártyákra a nevük, de aztán észrevettem, hogy 21 éves vagyok, esetleg kereshetnék más alternatívákat is a nyelvtanulásra, és hát leginkább biztosan féltékeny lenne a fekete kalapos hasbro márkájú lila bébipókom, akit a Luxembourg-kertben találtam.
Roppant dinamikusan fejlődik a francia nyelvtudásom, Louise már nem minden mondatom után röhög ki, bár azért akkor, amikor pensé (gondolat) helyett pansement-t (sebtapasz) találok mondani, nem tudja megállni, hát meg tudom érteni szegényt.
Egyébként meg egyre több francia csoporttársammal kezdek jóban lenni, életemben nem voltam még ilyen barátságos, már tudom, hol vannak az egyetemen az ingyen Le Figaro-k, több buszt ismerek, mint Budapesten (mondjuk ez nem nagy dolog, lévén az elmúlt 1,5 évemet a 72-es trolin, a kék metrón és a 47-49-esen töltöttem), és lassan utalják az ösztöndíjamat is, el se hiszem, ez a heti leltár.

hasznos tanácsok királyi sarjaknak

 

Nem eszem kézzel a csirkehusit, nem állok fel az asztaltól az étkezés végéig. 

Sosem felejtem el mondani, hogy köszönöm és kérlek, nem könyökölök az asztalon.
Legyetek jó királylányok és királyfik, míg haza nem érek.

Hát igazából az van velem, hogy kezdenek kialakulni a hétköznapjaim. Most képzeljétek el az idevonatkozó részeket A varázshegyből,  pont úgy semmisül meg az időérzék, a kialakuló napirenddel egyszerre.

Egy héten háromszor az egyetemen vagyok, jegyzetelek, jegyzeteket kuncsorgok, Monsieur Goldberg előadás közben olykor odaszól nekünk, hogy "Ca va Erasmus, minden oké?", mi mondjuk Annikával, hogy oui, vagy rákérdezünk valamire, aztán elmegyünk ebédelni, aztán haza, együtt a Luxembourgig vagy a Port Royal-ig, én a könyvtárak fura szabályairól magyarázok, ő a szakdolgozatáról, aztán megbeszéljük, hogy most már tényleg elmegyünk Fontainebleau-ba, vagy legalább a Louvre-ba, megnézni a fontainebleau-i iskola képeit, néha el is megyünk, legalább a Louvre-ba.

A héten kétszer a Pompidou könyvtárában vagyok, ahol egyébként a jószerencse igencsak felvitte a dolgomat az utóbbi időben, mivel az egyik könyvtáros néni magyar folyóiratokat leltáraz egy hete, és megkért, hogy egy-két egyszerű dolgot fordítsak le neki (szerkesztő, "a címlapot készítette", nyomda, ilyesmi), úgyhogy azóta meglepően gyorsan érkeznek a könyveim. Szóval, ott jegyzetelem a kötelezőket és mindenféle roppant hasznos és hétköznapi kifejezést szótárazgatok, jelenleg épp az Orsay egyik fotókiállításával kapcsolatban, úgy kettő-három felé az agyamra megy, füstölgök magamban, hogy utálom ezt a nyelvet, sose fogom megtanulni, és életem végéig marhapásztor szeretnék lenni Újfehértó határában, aztán megunom magam, átnézek Maxhoz, mikor hova, attól függ, melyik részre van beosztva, tíz mondat után rájövök, hogy franciául csevegni tökre nem pihentető, erre ő csodálkozik, hogy ,,Hát de te nem franciául gondolkodsz?", én méltatlankodom, hogy ,,Ember, hát nem tűnt föl, hogy a s'asseoir igét sem tudom normálisan elragozni, tippelj már, milyen nyelven gondolkodom vajon?", ő továbbra is értetlenkedik, elragozza nekem az összes létező igeidőben, a passé simple-nél már fontolgatom, hogy a mellettünk lévő 5 méter hosszú Matta képpel agyonütöm, de ekkor ránézek a Mattára, rájövök, hogy mennyire szeretem, meghatódom, meggyőzöm magam, hogy hát ha ez a chilei is megtanult franciául, akkor én is, és megyek vissza a könyvtárba. A könyvtár zár fél hatkor, a Pompidou fél kilenckor, úgyhogy vagy ott lógok még, vagy átmegyek egy másik könyvtárba.

Oskarral (a 8 éves unoka) való viszonyom szenvedett egy kisebb törést, amikor egyik este meztelenül rohangált a fürdő és a szobája között, én meg véletlenül arra jártam és megláttam. De most már megint szóba áll velem, szóval túl van a pironkodáson.

Voltunk Chateau Vincennes-ben Irinával és Ruxandrával, és még sok egyéb útközben összeszedett románnal, nagyon jó volt, szép a kápolnája, és megvan a középkori hangulat, a lakótoronyba az első szinten lehet bemenni, utána a belső lépcsőkön fel és le (védelmi okokból volt ilyen bonyolult a ki- és bejárás), V. Károly hálószobája és gardróbja nem valami nagy, őszintén szólva elég hálás vagyok, hogy a XXI. században élek, van kontaktlencse, angol wc és deréköv, nincs háború (felénk), hetente egyszer mosakodó szolgák és mindenféle brutális lakoma több tonna marhahússal (ja, egyébként sokat fejlődtem, a marha- és disznóhúson kívül bármit képes vagyok megenni pókerarccal, és viszonylag meggyőzően megdicsérni, ami mondjuk a St-Jacques kagyló esetében nem lebecsülendő teljesítmény, azóta megkóstoltam, tudom, hogy nincs ízlésem,  dehát sose volt még ennyire durva).

Megtaláltam a férfit, akinél Trauner hagyatéka van, most várom a válaszát, úgyhogy meglehet, még szakdolgozatom is lesz. A hajamról végképp lekopott a festék, és úgy a tizedik üveg gesztenyelekvárnál járok. Holnap után jön az anyukám! Remélem, hogy veletek is minden oké, írjatok meg minden pletykát, nem akarok lemaradni ;)

képek

St-Germain.

Euterpé, vagy csak valami jó csaj a Rue de Seine mellett. 

St-Denis kriptájában nem bírják a démonokat, XIII. századi oszlopfő mészkőből.

Flaki eltitkolt könyvesbolt-hálózata: Mona Lisa --> Mona Lisait (Mona olvasott). Haha.

Krókusz, tulipán vagy valami ilyesmi, a St-Jacques torony tövében, a Chatelet-nél kezdte idén a tavasz.